Pesti Srácok

Nyolc vármegyében tört be polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe három férfi

Nyolc vármegyében tört be polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe három férfi

Nyolc vármegyére kiterjedő betöréssorozat tetteseit fogták el a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei a Vas vármegyei rendőrök nyomozása eredményeként, a három férfi polgármesteri hivatalokba és önkormányzati épületekbe tört be, páncélszekrényeket fosztott ki – közölte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi főkapitány-helyettese pénteken sajtótájékoztatón.

Fekete Géza alezredes elmondta, hogy már hónapokkal ezelőtt elrendelték a nyomozást a vármegye területén hasonló módszerekkel és hasonló körülmények között elkövetett betörések miatt, a nyomozás során megállapították, hogy az elkövetők „tevékenysége” nyolc vármegyére terjedt ki. A január 4-én hajnalban, az M86-os számú gyorsforgalmi úton elfogott – 54 és 56 év közötti – férfiak mindegyike volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények matt, többszörös visszaesőnek minősülnek. Ketten budapesti lakosok, egy társuk pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei illetőségű.

Tóth László rendőr őrnagy, bűnügyi osztályvezető a nyomozás részleteit ismertetve úgy fogalmazott: a gyanúsítottak „igazi mackósok”, akik páncélszekrények, lemezkazetták nyitására képezték magukat. A bűncselekmény-sorozatot 2023 tavaszától követték el. Közvetlenül elfogásuk előtt a sorkifaludi polgármesteri hivatal épületébe törtek be, ahová az ablakot befeszítve jutottak be, az egyik irodában egy lemezszekrényt nyitottak fel, amiből készpénzt loptak el. Autójukból feszítővasak, nagy méretű csavarhúzók kerültek elő, lakásaikból pedig a későbbi házkutatások során egy lángvágót és egymillió forint készpénzt is lefoglaltak a rendőrök. Hozzátette: a három, jelenleg bűnügyi őrizetben lévő férfit többrendbeli dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, illetve annak kísérletével gyanúsítják, ezért a nyomozást felügyelő ügyészségen javaslatot tettek letartóztatásuk kezdeményezésére.

Forrás: MTI; Fotó: PS (illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.