Pesti Srácok

Rekordszámú tartózkodási engedélyt adtak ki tavaly Franciaországban

Rekordszámú tartózkodási engedélyt adtak ki tavaly Franciaországban

Franciaország tavaly rekordszámú, 323 260 első tartózkodási engedélyt adott ki, ami 1,4 százalékos növekedést jelent 2022-hez képest, miközben a kiutasítások száma is jelentősen, 10 százalékkal emelkedett – közölte csütörtökön a párizsi belügyminisztérium.

A diákoknak kiállított tartózkodási engedélyek száma (103 500) alig változott (+1 százalék), ők jelentik a legjelentősebb bevándorlói csoportot, míg a családegyesítés céljából kiadott tartózkodási engedélyek száma 5 százalékkal, 91 ezerre csökkent, a gazdasági okokból kiállított tartózkodási engedélyek száma pedig 5 százalékkal, 54 630-ra emelkedett. Az illegális helyzetben lévő bevándorlók legalizálása is stabilitást mutat: számuk alig 0,3 százalékkal emelkedett, 34 400-ra. Ebbe beletartozik a feketén dolgozó külföldiek legalizálása is, akiknek száma 5 százalékkal, 11 411-re emelkedett. A tartózkodási engedélyek egyharmadát észak-afrikai állampolgárok kapták, marokkóiak, algériaiak és tunéziaiak.

– írta Gérald Darmanin belügyminiszter az X közösségi oldalon, üdvözölve a "kiutasítások nagyon jelentős növekedését". A hivatalos adatok szerint ez a szám tavaly 10 százalékkal, több mint 17 ezerre emelkedett. A növekedés elsősorban "az Algériával való konzuli együttműködés újraindításával függ össze"; az észak-afrikai ország állampolgárait toloncolták ki a legnagyobb számban (2562 fő, +36 százalék) a belügyminisztérium szerint. A harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolása 13 százalékkal, 5700-ra emelkedett. Gérald Darmanin üdvözölte azt is, hogy 4686 bűnelkövető külföldi állampolgárt küldtek vissza a származási országukba 2023-ban, szemben a 2022-es 3615-tel, ami 30 százalékos emelkedést jelent.

PestiSracok facebook image

Franciaországban 2023 végéig csaknem 63 ezer ukrán állampolgár is letelepedett, ideiglenes védelemben részesülő személyekként. Tavaly 61 640-en kapták meg a francia állampolgárságot, ami 22 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest, és 2018 óta a legalacsonyabb szám, ami azzal magyarázható a tárca szerint, hogy "2020 óta megemelkedett a megkövetelt francia nyelvtudás szintje". A francia menekült- és hontalanügyi hivatal (OFPRA) kedden azt közölte, hogy tavaly rekordszámú, 142 500 menedékkérelmet regisztráltak, ami 8 százalékos emelkedést jelent az előző évi 131 ezerhez képest, de elmarad az európai átlagtól. A menekültstátuszt a kérelmezők 33 százaléka kapta meg tavaly, ami négyszázalékos emelkedést jelent az előző évhez képest.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még