Pesti Srácok

Szijjártó: megállapodás született a katari földgáz vásárlásáról

Szijjártó: megállapodás született a katari földgáz vásárlásáról

Politikai megállapodás született a katari cseppfolyósított földgáz (LNG) magyarországi vásárlásáról, amelynek alapján a felek hosszú távú szerződést fognak kötni a 2026 utáni időszakra, ezáltal is tovább erősítve hazánk energiabiztonságát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Dohában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a katari kollégájával, illetve az energiaügyi és a pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásai után közölte, hogy egyeztetést folytattak a kétoldalú együttműködés több lényeges kérdéséről, például az Európában továbbra is kritikus helyzetben lévő biztonságos energiaellátásról.

-jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy újabb és újabb energiaforrások bevonására van szükség hazánkban, azonban ennek célja nem a már meglévő szállítók kiváltása. Aláhúzta: Katar 2026-tól jelentősen bővíteni fogja LNG-kivitelét, a korábbi politikai megegyezés alapján pedig megindultak a vállalatközi tárgyalások a magyarországi szállításról, ami fontos fejlemény hazánk hosszú távon energiabiztonságának garantálását illetően. Kitért arra is, hogy mind a két fél hosszú távú szerződésben érdekelt leginkább, és ezért a nap folyamán politikai megállapodást kötöttek arról, hogy hosszú távú gázvásárlási szerződést fognak aláírni a 2026-ot követő időszakra vonatkozóan, valamint az érintett vállalatok felgyorsítják az egyeztetéseket. A lehetséges tranzitútvonalak kapcsán rámutatott, hogy több opció is van, akár a törökországi, akár a görögországi, akár a lengyelországi LNG-terminálokon keresztül.

PestiSracok facebook image

-jegyezte meg. Szijjártó Péter ezután üdvözölte a kétoldalú gazdasági kapcsolat folyamatos fejlődését, az exportrekord megdőlését.

-mondta.

-fűzte hozzá. A miniszter érintette a közel-keleti konfliktust, amely szavai szerint rendkívül súlyos aggodalmat jelent az egész világ számára, ezért globális fellépésre van szükség az eszkaláció megelőzése érdekében. A negatív fejlemények között említette az Izrael és a libanoni Hezbollah közötti összecsapásokat, illetve a kereskedelmi hajók és az amerikai katonai bázisok elleni támadásokat a térségben.

-figyelmeztetett.

-vélekedett. A miniszter Doha szerepét is méltatta a Hamász által elhurcolt túszok egy részének kiszabadítása kapcsán, akik között - mint emlékeztetett - három magyar állampolgár is volt. Elmondta, hogy még egy magyar állampolgár lehet a terrorszervezet fogságában, ezért arra kérte katari kollégáját, hogy az eddigiekhez hasonlóan segítsenek mielőbbi hazajuttatásában.

-tudatta. Reményét fejezte ki, hogy sikerre fognak vezetni az újabb fogolycserékről szóló tárgyalások előbb vagy utóbb, de lehetőség szerint inkább előbb, minthogy Izraelben nemrégiben személyesen hallhatott a drámai körülményekről egyes hazatért túszoktól és foglyok családtagjaitól.

Forrás: MTI; fotó: facebook.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.