Pesti Srácok

Szijjártó Péter: 2024 lesz a politika Super Bowlja és mi nem fogjuk feladni nemzeti érdekeinket

Szijjártó Péter: 2024 lesz a politika Super Bowlja és mi nem fogjuk feladni nemzeti érdekeinket

Mivel 2024 sorsdöntő, választási szuperév lesz, "tudjuk, hogy hatalmas lesz a nyomás, de a jövőben sem fogunk engedni semmiféle zsarolásnak és nem fogjuk feladni a nemzeti érdekek képviseletét" – írta hétfői Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: minden fellelhető és komolyan vehető statisztika szerint az idei év lesz a politika Super Bowlja, hiszen korábban még soha nem fordult elő az, hogy egy esztendő során a világ 78 országában tartsanak választásokat, amelyeknek eredményei közel négymilliárd embert érintenek majd közvetlenül. Hangsúlyozta: 2024 ezzel választási szuperév lesz, amelyből Magyarország is kiveszi a részét az európai parlamenti választásokkal, de polgárok százmilliói választanak majd az Amerikai Egyesült Államokban, Oroszországban, Indiában, Mexikóban és az Egyesült Királyságban is.

– olvasható a bejegyzésben. Azt írta:

PestiSracok facebook image

Kitért arra is: mindazzal, ami "idén ránk vár, már az új világrend kialakulásának kellős közepében találjuk magunkat, ahol minden eddiginél több erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy garantálni tudjuk az ország fizikai és gazdasági biztonságát, annak érdekében, hogy Magyarország a most formálódó új korszak győztesei közé kerülhessen".

– zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.