Pesti Srácok

Vona Gábor ismertette programját, ami gyakorlatilag Magyarország ócsárolásából és üres klisék pufogtatásából áll

Vona Gábor ismertette programját, ami gyakorlatilag Magyarország ócsárolásából és üres klisék pufogtatásából áll

Adjuk vissza Magyarországot a fiataloknak – ezzel a kijelentéssel és célkitűzéssel tartotta meg budapesti évadnyitó rendezvényét a Vona Gábor által vezetett Második Reformkor (2RK) január 20-án este.

– fejtette ki Vona Gábor. – vélekedett. A politikus szerint a XXI. század a világ legkiszámíthatatlanabb időszaka.
PestiSracok facebook image

– fogalmazott a pártelnök, hozzátéve: Magyarország befagyott, múltjába ragadt ország.

– idézte Orbán Viktort, hozzátéve:

Szavai szerint Magyarország nem demokrácia, nem is diktatúra, hanem a kettő között valami „kutyulék”. A szót szintén Orbán Viktor használta korábban. De itt még nem volt vége az ország ócsárolásának: Vona szerint Magyarország a száz éve az újra és újra elszalasztott lehetőségek országa vagyunk, „egy törzsi iszapbirkózásra és a fojtópolitikai klímaválságra épülő Magyarország”. Vona Gábor ezzel kapcsolatban többek között elmondta: a magyar társadalom gyengeségeit és erényeit is látni kell, és ezekről őszintén tudni kell beszélni, akkor is, ha nem hoz szavazatot. A pártelnök szerint az európai parlamenti választásnak két tétje van:

  1. Lehet-e Magyarországnak tiszta és őszinte hangja az Európai Parlamentben? Hozzátette a felvetéshez, hogy a Második Reformkor egy „tiszta, sallangmentes, őszinte, kritikus”, az EU-val együttműködni akaró és az EU számára megbízható partneri hangot kínál.
  2. Milyen alternatíva épülhet tovább Magyarországon a NER-rel szemben? Egyáltalán épülhet-e alternatíva? Vona Gábor szerint jelenleg két alternatíva látható: az egyik a Demokratikus Koalíció, a másik a Mi Hazánk.

Forrás: Index; Fotó: Facebook/Második Reformkor

Ajánljuk még