Pesti Srácok

Washington fokozná a húszi lázadók elleni csapásokat, de nem akarja lerohanni Jement

null

Az Egyesült Államok – bár továbbra is tartózkodik Jemen lerohanásától – fokozza katonai erőfeszítéseit, hogy meggátolja a húszikat a kereskedelmi hajók megtámadásában az Ádeni-öbölben és a Vörös-tengeren.

Joe Biden amerikai elnök kormánya azt tervezi, hogy fokozza az Irán által támogatott jemeni húszi terroristák elleni katonai lépéseket, miután az első néhány légicsapás nem tudta elrettenteni a fegyveres csoportot támadásainak folytatásától – írja a Daily Wire nyomán a Híradó.hu. A terrorista csoport kijelentette: folytatja a támadásokat az Arab-félszigeten és környékén a kereskedelmi és más hajók ellen, válaszul arra, hogy Izrael folytatja a hadjáratot a Hamász terroristáival szemben, akik 1200 izraeli lakost gyilkoltak meg a Gázai övezettel határos izraeli területek provokálatlan megtámadása során, 2023. október 7-én. A húszik az elmúlt hónapokban tucatnyi támadást indítottak kereskedelmi hajók ellen a Vörös-tengeren és környékén, beleértve legalább egy nagyobb, izraeli kötődésű teherhajó eltérítését. A terroristák cselekményei több ezer hajót érintettek, amelyeknek a támadások elkerülése érdekében jelentősen hosszabb útvonalakat kellett választaniuk, hogy elérjék célállomásaikat.

A Washington Post beszámolója szerint a kormányzat stratégiája az volt, hogy „megfelelő mértékben erodálja a húszik magas szintű katonai képességeit ahhoz, hogy korlátozza a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben a hajózást célzó képességüket, vagy legalábbis elegendő elrettentő erőt biztosítson ahhoz, hogy a kockázatkerülő hajótársaságok újra hajókat küldjenek a régió vízi útjain keresztül”. Mint arról a hirado.hu is beszámolt, a haditengerészet nélkülözi a drónok semlegesítésére alkalmas lézerágyúkat, amelyek a rakétaelhárításra használt eszközök újabb generációját jelentenék, és amelyek fejlesztésében Amerika megrekedt, miközben Peking jelentős eredményeket ért el. Amerikai tisztviselők a Daily Wire-nek elmondták: bár nem számítanak arra, hogy a húszik elleni amerikai hadjárat hosszadalmas lesz, azt sem tudják, mennyi időbe telik, amíg teljesen kiiktatják a terroristáknak azt a képességét, hogy ballisztikus rakétákkal támadhassák a hajókat.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá egy amerikai diplomata a Washington Postnak nyilatkozva. Tisztviselők szerint a Jemenben végrehajtott amerikai és brit katonai csapások jelentősen lecsökkentették a húszik katonai eszközkészleteit, ám még mindig maradtak olyan fegyverek, amelyeket a koalíciós erőknek meg kell találniuk és meg kell semmisíteniük.

– mondta egy magas rangú amerikai tisztviselő.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/AP/Brit védelmi minisztérium/RAF/Lee Goddard

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.