Pesti Srácok

A KDNP támogatja Sulyok Tamás államfővé választását

null

Bölcs döntésnek tartja a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, hogy a miniszterelnök az Alkotmánybíróság (AB) elnökét javasolta köztársasági elnöknek. Simicskó István az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában megerősítette: a frakciója egyhangúlag támogatja Sulyok Tamást.

A bizalom megvan iránta, biztos vagyok benne, hogy jó köztársasági elnök lesz - hangoztatta a frakcióvezető, megjegyezve, hogy reményei szerint az új köztársasági elnök mielőbb megkezdheti munkáját. Szándék és a társadalmi elvárás is, hogy tovább szigorítsuk a gyermekvédelmi törvényeket - emelte ki a politikus. Mint mondta, a kormány célja a családok támogatása, mert a gyermekek jelentik a jövőt. Ugyanakkor a rendszerváltás óta kevésbé kerültek a figyelem középpontjába azok a gyermekek, akik nem családban élnek.

-jelentette ki. A KDNP támogatja, hogy a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények ne évüljenek el, legyen "örök bélyeg azon emberen", aki ilyen bűncselekményt elkövet - mondta, hozzátéve, ez a társadalmi elvárás is.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta.

-jegyezte meg. Az EP-választások kapcsán közölte, hogy a Fidesz-KDNP közös listája hamarosan elkészül, a KDNP támogatja, hogy a listán Hölvényi György (KDNP) szerepeljen. Hozzátette, a párt elképzelése, hogy a politikus továbbra is az Európai Néppártban képviseli a kereszténydemokrácia értékeit. Fontos, hogy Európa visszatérjen a keresztény gyökerekhez, és jelentős változás következzen be az Európai Unió vezetésében - mondta Simicskó István. Közölte:

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Simicskó István emlékeztetett, Svédország korábban lejárató, rosszindulatú képet kialakító filmet forgatott Magyarországról és a baloldali politikusaik is ennek szellemében nyilatkoztok.

-mondta a kormánypárti politikus. Úgy fogalmazott, a svéd miniszterelnök látogatása a "gesztusdiplomácia azon szintje", amelynek eredményeként jó katonai és jó baráti együttműködés alakulhat ki a két ország között.

-hangsúlyozta. Svédország NATO-csatlakozásával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a svéd haderő korszerű eszközökkel és erős hadsereggel rendelkezik, a mintegy 25 ezer aktív katona mellett 36 ezer tartalékos van.

-tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy az orosz-ukrán háborúban a NATO részéről is a béke felé lesz elmozdulás.

-mondta Simicskó István.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.