Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a magyar kormány nem kér az amerikai képviselők kioktatásából

Szijjártó Péter: a magyar kormány nem kér az amerikai képviselők kioktatásából

A kormánynak nincs szüksége arra, hogy amerikai kongresszusi küldöttségek oktassák ki arról, hogy mi történjen Magyarországon, erről ugyanis egyedül a magyar emberek dönthetnek – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Brüsszelben.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján az amerikai szenátorok magyarországi látogatásával kapcsolatos újságírói kérdésre reagálva közölte:

Továbbá hangsúlyozta, hogy amikor korábban hasonló delegációkat fogadtak, akkor olyan volt, mintha "beiratkoztunk volna egy államvezetés-kurzusra, és a találkozó alatt egy nagyon átfogó kioktatásban volt részünk arról, hogy egyébként hogyan kéne Magyarországot kormányozni".

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Úgy vélekedett: a döntés helyességét bizonyítja az is, hogy a kongresszusi küldöttség tagjai milyen témákat hoztak fel az előző napi sajtótájékoztatójukon, mert ezek között kevés kétoldalú kérdés volt, jól láthatóan magyar belpolitikai és európai uniós ügyekről szerettek volna tárgyalni, de – mint azt hangsúlyozta – egyik sem tartozik rájuk. Szijjártó Péter az Európai Bizottság elnökének újrázási szándékával kapcsolatban arról számolt be, hogy Ursula von der Leyen mandátuma alatt a közösség versenyképessége és biztonsági helyzete is drámai mértékben romlott.

– közölte. A miniszter végezetül üdvözölte, hogy Ulf Kristersson svéd kormányfő ellátogat Budapestre, ami szavai szerint segíthet a NATO-csatlakozás ratifikációjában, de ennek végleges dátuma egyelőre ismeretlen.

– mondta. Szijjártó Péter a magyar–svéd gazdasági és védelmi együttműködést méltatta, kiemelve, hogy a svéd vállalatok jól érzik magukat hazánkban, a Magyar Honvédség pedig Gripen vadászrepülőgépeket használ.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Necati Savas

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?