Pesti Srácok

Sajtóhírek szerint Balog Zoltán püspök maradt, a többség mellette szavazott – Balogot a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala hallgatta meg a kegyelmi ügyben

Sajtóhírek szerint Balog Zoltán püspök maradt, a többség mellette szavazott – Balogot a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatala hallgatta meg a kegyelmi ügyben

Sajtóértesülések szerint Balog Zoltán püspök felajánlotta lemondását, de azt nem fogadták el. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának épületébe érkezett kedd délelőtt Balog Zoltán püspök, volt miniszter, ahová azért rendelték be, hogy magyarázatot adjon a nagy vihart kavart kegyelmi ügyben játszott szerepére. Bár Balog eddig végig azt állította, hogy nem ő terjesztette fel K. Endre kegyelmi ügyét, most teljes mértékben tisztázhatja magát. Azt ígérte, hogy a meghallgatás után nyilatkozatot tesz.

Olyan információk kezdtek terjedni, hogy Balog Zoltán felajánlotta lemondását, de a Telex úgy tudja, ezt az esperes-gondnoki értekezleten egy szimpátiaszavazás követte arról, hogy maradjon-e a zsinat lelkészi elnöke. A többség mellette szavazott, így Balog püspök maradt.

A Magyarországi Református Egyház Alkotmánytörvénye így ír az esperes-főgondnoki értekezletről: „Az egyházkerület elnöksége az egyházkerület életét érintő időszerű kérdések megtárgyalására az egyházkerület főjegyzőit, espereseit és egyházmegyei főgondnokait a szükséghez képest értekezletre hívhatja össze. Az esperes-főgondnoki értekezlet az egyházkerület elnöksége mellett tanácsadó jelleggel működik.” Az esperes a lelki, tanítói, pásztori feladatokkal, míg az egyházmegyei gondnok a gazdasági és üzemeltetési feladatokkal foglalkozik.

Balog Zoltán kedden 10 óra előtt érkezett meg a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának Abonyi utcai épületébe, hogy válaszoljon a kegyelmi ügyben játszott szerepére irányuló kérdésekre. Február 8-i Facebook-posztja szerint a botrány tetőpontján visszavonult néhány hétre imádkozni, gondolkodni, olvasni és írni Isten csendjében. Innen rendelték vissza egyházának vezetői.

PestiSracok facebook image

A református püspök, volt miniszter érkezésekor nem válaszolt az újságíróknak. Korábban azt mondta, nyilatkozatot tesz majd közzé a meghallgatás után. A püspökök még 11 órakor is érkeztek a helyszínre, de egyikük sem akart megszólalni a sajtónak. A kaput nem sokkal fél 12 előtt zárták be, és megkezdődött a meghallgatás, amelyről délután háromkor kezdtek távozni a résztvevők.

A Magyarországi Református Egyház Alkotmánytörvénye így ír az esperes-főgondnoki értekezletről:

Az esperes a lelki, tanítói, pásztori feladatokkal, míg az egyházmegyei gondnok a gazdasági és üzemeltetési feladatokkal foglalkozik.

Nem Balog nyújtotta be a kegyelmi kérvényt

Híradások szerint Balog Zoltán lobbizhatott azért Novák Katalin köztársasági elnöknél, hogy kegyelmet kapjon K. Endre, a bicskei gyermekotthon börtönbüntetésre ítélt volt igazgatóhelyettese. A cikkek szerint Balog régről ismerte K. Endrét, és emiatt fordult Novák Katalinhoz, akinek korábban mentora és főnöke volt. Balog Zoltán, aki közösségi oldalán egy Novák Katalint támogató posztot is megosztott a köztársasági elnök lemondása után, egy körlevélben tagadta, hogy szerepe lett volna a kérvény felterjesztésében.

A református püspök egy nappal korábban körlevelet írt lelkipásztor és presbiter testvéreinek, 2024. február 12-én, hétfőn, amiben tagadta, hogy ő terjesztette fel a köztársasági elnöknek K. Endre kegyelmi kérvényét.

– fogalmazott körlevelében Balog Zoltán.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.