Pesti Srácok

Aggodalomra ad okot Macron elnök kijelentése, Magyarország továbbra is béketárgyalásokat sürget (Videó)

null

Mint ismeretes, Emmanuel Macron francia elnök hétfőn arról beszélt, hogy nincs ugyan konszenzus nyugati csapatok Ukrajnába küldéséről, de a kérdést mindazonáltal nem lehet kizárni. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy reagált: Magyarország továbbra is a béketárgyalások és a béke pártján áll. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hangsúlyozta: aggodalomra ad okot Macron elnök bejelentése, ezért is nagyon fontos, hogy Magyarország fenntartsa álláspontját, miszerint nem küld fegyvert Ukrajnába, ragaszkodik a tűzszünethez és a béketárgyalások mielőbbi megkezdésére szólítja fel a harcoló feleket.

– mondta Emmanuel Macron egy, a kijevi vezetés támogatására összehívott konferenciát követően, amin mintegy húsz ország képviselői vettek részt. Orbán Viktor miniszterelnök egy tavaly márciusi interjúban már arról beszélt, hogy a nyugatiak először csak sisakokat ígértek az ukránoknak, mára pedig már „bevett téma”, hogy vadászrepülőket is küldenének, és Ukrajnával szövetséges országok katonái is menjenek az országba.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Macron elnök bejelentése aggodalomra ad okot

PestiSracok facebook image

A honvédelmi miniszter azzal kapcsolatban, hogy Emmanuel Macron francia elnök bejelentette, nem zárható ki annak lehetősége, hogy nyugati csapatokat küldjenek Ukrajnába, azt mondta: a háború elérkezett a legveszélyesebb szakaszába, az agresszor felülkerekedni látszik, ami a nyugati világ döntéshozóit cselekvésre kényszerítheti. A miniszter úgy fogalmazott: "az európai béke ideje lezárult, háború van Európában, két európai, keresztény nép már két éve háborút vív, borzalmas vérontással".

– közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A francia külügyminiszter próbálta menteni a helyzetet

– mondta kedden a francia külügyminiszter, pontosítva ezzel Emmanuel Macron államfő heves vitát kiváltó kijelentését arról, hogy lehetséges-e csapatokat küldeni egy hadban álló országba.

– erősítette meg Stéphane Séjourné külügyminiszter a francia elnök előző esti javaslatát, példaként említve olyan műveleteket, mint az aknamentesítés, a kibertér védelme vagy "fegyverek előállítására ukrán területen".

– hangsúlyozta a francia diplomácia vezetője.

Forrás: Facebook; Fotó: MTI/AP/Thibault Camus