Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: egyértelmű a kettős mérce az Európai Számvevőszéknél, amely szemet hunyt Von der Leyen vakcinabeszerzési botránya fölött

null

Az Európai Számvevőszék legújabb jelentéséből is látszik, hogy a brüsszeli bürokrácia visszaél a hatalmával, egyes tagállamokat büntet, míg mások esetében nem hajlandó semmilyen visszásságot észrevenni – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ operatív igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Törcsi Péter elmondta: az Európai Számvevőszék azt vizsgálta, hogy az Európai Bizottság (EB) a döntéshozatalai során megfelelt-e az európai uniós szerződésekből fakadó és egyéb jogállami kritériumoknak.

– fogalmazott. Példaként rámutatott, hogy az EB "erősen megkérdőjelezhető" vakcinabeszerzéséhez komoly aggályok helyett "csak egy ejnye-bejnyeszerű megjegyzést" fűzött a számvevőszék.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Törcsi Péter a visszatartott uniós források kapcsán elmondta, hogy az országnak járó összegnek mintegy harmadát oldotta fel az unió, a nagyobb részéhez azonban továbbra sem fér hozzá Magyarország.

– jelentette ki, kiemelve: "egyértelmű, hogy szuverenista, konzervatív beállítottsága miatt szenved pénzügyi hátrányt Magyarország".

– jelentette ki az operatív igazgató, aki szerint "politikai boszorkányüldözést" folytatnak Magyarországgal szemben. Az igazgató kitért arra is, hogy három téma – a béke, a gyermekvédelem és gender, valamint az illegális migráció kérdése – továbbra is "törésvonalat" húz.

– fűzte hozzá. Törcsi Péter hangsúlyozta: most, hogy újabb gyermekvédelmi csomagot hirdetett meg a kormány, "nemzeti minimumot" lehetne teremteni.

– mondta. Lajkó Fanni elemző úgy fogalmazott: Brüsszel "vadászszezonként" fogja fel az európai parlamenti választások kampányidőszakát.

– állapította meg. Hozzátette: a támadásokba egy új intézményt, az Európai Számvevőszéket is bevonták, a "globalista elit boszorkányüldözéséhez" ráadásul a magyar baloldal is hozzájárul.

– hangoztatta az elemző. Szavai szerint "azért nem kapjuk meg a nekünk járó forrásokat, mert Magyarország elutasítja a migrációt, és hatályban van az a gyermekvédelmi törvény, amely a pedofilokat szigorúbban bünteti, mint korábban más törvény". Rögzítette: a gyermekvédelem olyan vörös vonal, amit nem léphet át senki, és amit senki sem használhat fel aljas, politikai célokra.

– hangsúlyozta az elemző. Lajkó Fanni elmondta: az Alapjogokért Központ több agytröszttel együtt úgy döntött, hogy aggályaikkal az EB-hez fordulnak.

– közölte.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer