Pesti Srácok

Alex Soros oldalán vacsorázott Ursula von der Leyen

null

Alex Soros, Soros György fia, a Soros-szervezetek új vezetője február 19-i, az Instagramra posztolt képei alapján a Nyílt Társadalom Alapítvány és az ECFR közös vacsoráján vett részt a Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia keretében – írja a Mandiner.

A vacsorát Ursula von der Leyen beszéde nyitotta meg, és jelen volt többek közt Mark Rutte volt holland kormányfő, Edi Rama albán kormányfő, Mette Frederiksen dán kormányfő és Chris Coons amerikai demokrata szenátor. Von der Leyen egyenesen Alex Soros mellett kapott helyet.

– írta a posztban Alex Soros.

Ismeretes: az ECFR-t 2007-ben alapította meg a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által fenntartott Project Syndicate szerzője, Mark Leonard. A berlini székhelyű szervezet, amely további hat európai fővárosban (London, Madrid, Párizs, Róma, Szófia, Varsó) rendelkezik irodákkal, a kezdetektől a Nyílt Társadalom Alapítvány társfinanszírozza. Az ECFR Tanácsának kilenc magyar tagja van: a magyar tagok közé számít George és Alexander Soros, de ott ül Bajnai Gordon volt miniszterelnök, a Bajnaihoz köthető DatAdat tulajdonosi körében helyet foglaló Dessewffy Tibor szociológus, Dobrev Klára DK-s EP-képviselő, Kalotai Péter, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatóhelyettese, Korányi Dávid, az Action for Democracy elnöke és Karácsony Gergely volt városdiplomáciai főtanácsadója, Meszerics Tamás CEU-s oktató, az LMP volt EP-képviselője, valamint Orbán Anita, a Vodafone Magyarország külkapcsolati vezetője.

Forrás: Mandier; Fotó: Instagram/Alex Soros

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.