ecfr
Az európaiak csupán tíz százaléka gondolja úgy, hogy Ukrajna legyőzheti Oroszországot
Nem meglepő, hogy az európaiak a rengeteg támogatás ellenére sem gondolják úgy, hogy egy akkora ország ellen, mint Oroszország, volna esélyük az ukránoknak. Tíz százalék azért reménykedik, de valószínűleg inkább a jóindulat, mintsem a realitás vezérli őket. A többség a kompromisszumban hisz.Soros fia háborúzni akar
Amerikát és annak európai szövetségeseit is belesodorná az ukrajnai háborúba Soros György fia. Alexander Soros az alapítványbirodalmuk egyik fő fórumának számító Európai Külkapcsolati Tanácsán úgy vélte, hogy nem lehetséges békekötés a hadviselő felek között, és azt sürgette, hogy a Nyugat katonákat is küldjön a konfliktuszónába – írja az Origo.Ukrajna területi veszteségeinél sokkal fontosabb a béke az európaiak többsége szerint
Az európaiak a békét sürgetik, még akkor is, ha ez Ukrajna számára területi veszteségekkel járna – hívta fel a figyelmet a European Council of Foreign Relations (ECFR) nemzetközi think tank közvélemény-kutatás eredményére hivatalos közösségi oldalán a magyar miniszterelnök politikai igazgatója.Elegük van a háborúból az európai embereknek
Az európai lakosoknak elegük van a háborúból, relatív többségük, 35 százalékuk békét akar. Velük szemben 22 százaléknyian vélik úgy, hogy a háborút folytatni kell, hogy Oroszország elnyerje méltó büntetését – mindez a European Council on Foreign Relations berlini központú európai kutatóintézet szerdán közzétett felméréséből derül ki – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Századvég: a nemzetközi baloldal támadja a magyar választási eljárást
A nemzetközi baloldali hálózat politikai alapon támadja a magyar választási eljárást, holott a magyar szabályozás célja, hogy a választások törvényesek, tiszták és pártatlanok legyenek – írta a Századvég a honlapján szerdán közzétett elemzésében. Hangsúlyozták: a választási eljárásról szóló törvény alapelvei közé tartozik többi között a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jelöltek és a jelölőszervezetek esélyegyenlősége, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás és a választási eljárás nyilvánossága.És akkor a liberális sci-fi újabb fejezetéhez érkeztünk, amelyben Orbán Viktor engedte be az illegális migránsokat Európába
Orbán Viktor volt az, aki beengedte az illegális migránsokat Európába azzal, hogy nem védte meg a schengeni külső határt – a valóságtól nem kicsit elrugaszkodott kijelentést Gerald Knaus, a liberális, bevándorláspárti Soros-szervezet, a European Stability Initiative (ESI) elnöke fejtette ki a HVG-n megjelent interjújában. Mindezt nem hagyta szó nélkül Kovács Zoltán államtitkár, aki közösségi oldalán reagált az olvasottakra.Az ellenzék számára építenek választói adatbázist a Soros-hálózat tagjai
A European Council on Foreign Relations (ECFR) nevű lobbiszervezet az a találkozási pont, ahol a két Soros, György és Alexander, Gerald Knaus, a fizetett lobbistájuk és egy sor magyar balliberális politikus útja keresztezi egymást – derül ki a Magyar Nemzet cikksorozatának utolsó írásából. Az ECFR magyarjai közül többen felbukkannak abban a balliberális adatgyűjtő hálózatban, amelynek egyik kulcsintézménye az állami forrásból működő ELTE Társadalomtudományi Kar. Íme, a részletek!Soros megoldása a járványra: a migráció
Miközben a világ a koronavírussal küzd, Soros Györgyöt a járvány helyett továbbra is a migráció és a migránsok foglalkoztatják a leginkább. A milliárdos spekuláns a közelmúltban leporolta korábbi tervét, és a járvány miatt gazdasági válságba süllyedő Európa megmentésére ismét a migránsok betelepítését ajánlja. Az általa is pénzelt Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) nevű agytröszt március közepi éves ülésén a brit Express.co.uk beszámolója szerint nyíltan beszélt erről. „Válságkezelési” csomagjának első pontja a „menekültválság” rendezése, ami Sorosnál természetesen a nyitott határokat és nyílt, multikulturális társadalmakat jelent. Bár a milliárdos nagyvonalúan késznek mutatkozott lemondani a kötelező betelepítési kvótákról, de az „Európa erőd” eszméjével való leszámolásra is felszólított. Érdemes egyébként megjegyezni: az fel sem merült, hogy a pandémia miatt elhalasszák a elemzőközpont ülését – írja a Tűzfalcsoport.Ajánljuk még