Pesti Srácok

Andrzej Duda: továbbra is nyitott kérdés a Lengyelországnak járó világháborús német jóvátétel ügye

null

A Lengyelországnak járó második világháborús német jóvátétel ügye továbbra is nyitott kérdés - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök azon a szerdai varsói ünnepségen, amelyen állami kitüntetéseket adott át a lengyel háborús veszteségekről szóló, 2022-ben közzétett jelentés szerzőinek.

A csaknem negyven szakértő által készített jelentés 6,2 ezer milliárd zlotyra (563 ezer milliárd forint) becsüli a háborús károkat.

- hangsúlyozta. A lengyel elnök "szégyenletesnek" nevezte, hogy Donald Tusk lengyel kormányfő februári berlini látogatása során eltérő álláspontot képviselt. Tusk Berlinben úgy ítélte meg: "formális, jogi, nemzetközi szempontok szerint a jóvátétel ügye sok évvel ezelőtt lezárult, az erkölcsi, pénzügyi, anyagi elégtételre viszont soha nem került sor".

PestiSracok facebook image

Az ügy nem zárult le - ismételte Duda, hozzátéve: az ügy pénzügyi értelemben is "legalább vitásnak számít", annak ellenére, hogy Németország "természetesen nem akar fizetni". Annak dacára, hogy a témát "szőnyeg alá próbálják söpörni, mert valakinek politikailag kényelmetlen", egyszer újból napirendre kerül - vélekedett Duda. Hiszen "nincs olyan lengyel család, amely a második világháborúban ne szenvedett volna veszteséget, amelynek valamelyik tagját nem ölték meg" - érvelt.

- tette fel a kérdést az államfő. Ez lenne "a mai Európa becsületessége és igazságossága?" - fűzte hozzá.

Jóvátételi igényei kapcsán Lengyelország az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormány idején, 2022 őszén küldött diplomáciai jegyzéket Németországnak. A szejm akkoriban csaknem egyhangúlag megszavazott határozatában politikai, történelmi, jogi és pénzügyi felelősségvállalásra szólította fel Németországot.

Berlin azonban visszautasította a jóvátételi tárgyalások felújítására vonatkozó lengyel kérést. Azzal is érveltek, hogy egy 1953-as megállapodás nyomán az egykori Lengyel Népköztársaság kommunista kormánya nyilatkozatban mondott le a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről. A PiS szerint a szovjet nyomásra tett nyilatkozat nem kötelező érvényű nemzetközi jogforrás. Donald Tusk berlini látogatása után Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentette: Németország beismeri, hogy erkölcsi adóssága van Lengyelország felé, Varsó pedig arra törekszik, hogy ez a német bűntudat "megtalálja a maga anyagi formáját".

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/PAP/Piotr Nowak)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.