háborús jóvátétel
Andrzej Duda: továbbra is nyitott kérdés a Lengyelországnak járó világháborús német jóvátétel ügye
A Lengyelországnak járó második világháborús német jóvátétel ügye továbbra is nyitott kérdés - hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök azon a szerdai varsói ünnepségen, amelyen állami kitüntetéseket adott át a lengyel háborús veszteségekről szóló, 2022-ben közzétett jelentés szerzőinek.Lengyelország az amerikai kongresszushoz fordul a második világháborús német jóvátétel ügyében
Lengyelország az amerikai kongresszustól is támogatást kér ahhoz a törekvéséhez, hogy Németországtól jóvátételt kapjon a második világháborúban általa okozott károkért - jelentette be kedden Arkadiusz Mularczyk lengyel külügyminiszter-helyettes.Varsó: Németország hallani sem akar arról, hogy kifizesse a háborús jóvátételt Lengyelországnak, mert addig nem fizettek, hogy már nem is kell
Németország visszautasította a második világháborús jóvátételi tárgyalások felújítására vonatkozó legutóbbi lengyel kormányzati kérést. Berlin egy lengyel diplomáciai jegyzékre válaszul leszögezte: a kérdést lezártnak tekinti – jelentette be a lengyel külügyminisztérium kedden.Kemény véleményt fogalmazott meg Medvegyev az ENSZ háborús jóvátételi határozatával kapcsolatban
Az ENSZ-közgyűlés által elfogadott határozat szerint Oroszországnak háborús jóvátételi kötelezettsége van azért, mert megtámadta Ukrajnát. A volt orosz elnök szerint viszont az angolszász hatalmak megpróbálnak jogalapot szerezni a jogellenesen lefoglalt orosz vagyon ellopásához.Háborús jóvátételi kötelezettségre szólította fel az ENSZ Oroszországot
Az ENSZ Közgyűlése hétfőn elfogadott határozatában szólított fel Oroszország felelősségre vonására, illetve háborús jóvátételi kötelezettsége megállapítására, amiért a nemzetközi jogot megsértve megtámadta Ukrajnát.Medvegyev "degeneráltaknak" nevezte az Oroszországtól háborús kompenzációt kérő lengyel politikusokat
Dimitrij Medvegyev Telegram-csatornáján üzent az Oroszországtól háborús jóvátételt igénylő lengyel külügyéreknek. A volt orosz elnök nem igazán tartotta magát a diplomácia szabályaihoz válaszában.A német külügyminiszter magasról ejt a lengyelek második világháborús kárigényére
A német kormány lezárt ügynek tekinti a Lengyelországnak járó második világháborús német jóvátétel ügyét – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden, Varsóban, a Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel folytatott tárgyalásuk után tartott közös sajtóértekezleten.A németek nem fizetnek, lezártnak tekintik a második világháborús jóvátételi ügyeket
A németek nem hajlandók kifizetni a Lengyelország által benyújtott jóvátételi követeléseket. A német külügyminisztérium szóvivője szerint országa ugyanis lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket.Lengyelország háborús jóvátételt fog követelni Németországtól – Frissítés: Morawiecki szerint nemcsak a katonák, a német lakosok is raboltak
Azt mi is megtapasztalhattuk, hogy a németek nem szívesen fizetik ki a tartozásaikat, de "régi fegyverbarátaink" nemcsak nekünk lógnak, hiszen a lengyelek ugyanazt kapták jutalmul, amit mi büntetésül, és továbbra sem férnek hozzá a nekik is kijáró uniós kifizetésekhez. Jarosław Kaczyński azonban a mostani tartozások mellett egy régebbit is számon kért Berlinen: Lengyelország nevében háborús jóvátételt követelt Németországtól, az 527,8 ezermilliárd forintnak megfelelő összegre rúgó második világháborús lengyel veszteségekről szóló jelentés ismertetésekor.Ajánljuk még