Pesti Srácok

A német külügyminiszter magasról ejt a lengyelek második világháborús kárigényére

A német külügyminiszter magasról ejt a lengyelek második világháborús kárigényére

A német kormány lezárt ügynek tekinti a Lengyelországnak járó második világháborús német jóvátétel ügyét – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter kedden, Varsóban, a Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel folytatott tárgyalásuk után tartott közös sajtóértekezleten.

Rau a sajtóértekezleten aláhúzta: bízik a német álláspont "fejlődésében". A két miniszter újságírói kérdésre megerősítette: megvitatták a háború alatt okozott károkért és az akkori német bűntettekért járó jóvátétel témáját is. Rau előző nap írta alá a berlini külügyi tárcának az ez ügyben továbbítandó diplomáciai jegyzéket.

– mondta el Baerbock. Aláhúzta: fontos átadni a háború emlékezetét a fiatal nemzedéknek, és elismerte, hogy a német társadalom általában nem ismeri a Lengyelországnak okozott háborús károk nagyságát. Rauhoz fordulva kijelentette:

PestiSracok facebook image

Rau egyetértett a német miniszterrel, hogy a két ország közös felelősséget visel az egységes Európáért, ennek jövőjéért.

– mondta, és meggyőződését fejezte ki, hogy a német kormány álláspontja a jóvátétel ügyében "fejlődni fog a párbeszéd következtében".

– érvelt Rau. A hétfőn aláírt diplomáciai jegyzék tartalmát nem tették közzé. Rau nyilatkozata szerint a rendezésnek tartalmaznia kell a többi között a német agresszió és megszállás által a lengyel államnak okozott anyagi és nem anyagi károkért járó jóvátételt, az áldozatoknak és családtagjaiknak fizetendő kártérítést, valamint az elrabolt lengyel kulturális javak kérdésének rendszerszintű megoldását is. Az illetékes lengyel parlamenti bizottság szeptember elején ismertetett jelentése több mint 527,8 ezer milliárd forintnak megfelelő összegre becsüli a háború alatt Németországtól elszenvedett lengyel veszteségeket. A német kormány a jelentésre reagálva már szeptemberben megerősítette, hogy a jóvátétel ügyét lezártnak tekinti.

Az egykori Német Demokratikus Köztársaság és a volt Szovjetunió közötti 1953-es megállapodás nyomán az akkori kommunista Lengyel Népköztársaság kormánya nyilatkozatban mondott le a szovjet blokknak járó német jóvátétel neki ítélt részéről. A jelenlegi lengyel kormány szerint a szovjet nyomásra tett nyilatkozat – amelyet a lengyel jogi közlönyben annak idején nem tettek közzé, csak a Trybuna Ludu kommunista napilapban jelent meg 1953 augusztusában – nem kötelező erejű nemzetközi jogforrás.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.