Pesti Srácok

Az áldozatok szülei szerint nem hiteles Zuckerberg bocsánatkérése a fentanilos halálesetek ügyében

Az áldozatok szülei szerint nem hiteles Zuckerberg bocsánatkérése a fentanilos halálesetek ügyében

Ellentmondásos reakciókat váltott ki, hogy Mark Zuckerberg, a Meta (Facebook) vezérigazgatója a szenátus igazságügyi bizottsága előtt bocsánatot kért – pontosabban sajnálatát fejezte ki – amiatt, hogy fiatalkorúak haltak meg a közösségi hálón megrendelhető fentaniltól, miközben a tudatában sem voltak annak, mit vásárolnak. Az áldozatok szülei vitatják a bocsánatkérés tényét.

A közösségi média biztonságának szószólója arra ösztönzi a szülőket, hogy ébredjenek föl és vegyék kezükbe az internethasználatot, ne dobják a gyeplőt a gyerekek közé – erre buzdította nézőit a napokban a Fox News.

Az amerikai hírtelevízióban a közösségi média biztonságának egyik szószólója hangsúlyozta, hogy a szülőknek fel kell lépniük, és „kapuőrökként” kell felügyelniük, hogy gyermekeik hogyan használják az internetes oldalakat. „Oda kell figyelnünk, mi történik a gyerekeinkkel, már tényleg itt az ideje felébredni!” – jelentette ki Melanie Hempe, a ScreenStrong alapítója a Fox News Digitalnak.

A konzervatív amerikai hírcsatorna felidézi: a múlt héten a törvényhozók több közösségi oldal vezetőjét faggatták a közösségi média veszélyeiről egy heves hangulatú szenátusi meghallgatáson. A Meta, a TikTok, az X, a Snap és a Discord vezérigazgatói a szenátus igazságügyi bizottsága előtt tettek tanúvallomást egy meghallgatáson, amelynek középpontjában az állt, hogy milyen felelősséget kell viselniük a platformoknak, ha tudatosan vagy tudtukon kívül káros, különösen kiskorúakat célzó vagy kihasználó tartalmakat fogadnak. „… nem kellene”

A meghallgatás során a Meta (Fcebook) vezérigazgatója, Mark Zuckerberg meglepetésszerűen bocsánatot kért a hallgatóság tagjaitól, miután Josh Hawley republikánus szenátor nyomást gyakorolt rá. A hallgatóság soraiban sokan olyan, nemrég elhunyt fiatalok barátai és családtagjai voltak, akik tudtukon kívül fentanilt vásároltak a közösségi médián keresztül és meghaltak, vagy a közösségi média káros tartalma miatt étkezési zavarok károsították őket, illetve akik a közösségi oldalak tartalmainak hatására követtek el testi épségüket károsító cselekedeteket, vagy öngyilkosság áldozatai lettek.

Zuckerberg felállt a helyéről, és egyenesen azt mondta a közönségnek:

Hozzátette, hogy cége továbbra is befektet a felhasználók védelmét célzó erőfeszítésekbe.

Sok szülő és hozzátartozó azonban a teremben nem volt elégedett Zuckerberg bocsánatkérésével.

– mondta Christine McComas a Fox & Friends Weekend című műsorában vasárnap. McComas a múlt heti meghallgatáson tizenéves lánya, Grace tiszteletére vett részt, aki öngyilkos lett, miután szexuális kizsákmányolás és internetes zaklatás áldozatává vált.

– jelentette ki az elhunyt lány édesanyja.

(hirado.hu / Kiemelt kép: MTI/EPA/Tasos Katopodis)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.