Pesti Srácok

Az amerikai katonabiológiai programról és az űrbiztonságról tárgyalt Moszkva és Peking

null

Az Egyesült Államok katonabiológiai tevékenységről, valamint a biológiai és az űrbiztonság terén való orosz–kínai együttműködésről folytak konzultációk az elmúlt két nap folyamán Pekingben – közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium.

A moszkvai diplomáciai tárca szerint a felek eszmecserét folytattak a biológiai biztonságot fenyegető veszélyekről.

– áll a közleményben, amely szerint a tanácskozás megerősítette, hogy Kína és Oroszország megközelítése azonos a biológiai biztonság ügyében. Az űrbiztonságról a rendszeres tárcaközi konzultációk keretében tartottak megbeszélést, amelyen a felek hangsúlyozták a szoros együttműködés és az aktív közös erőfeszítések folytatásának szükségességét ezen a téren. Rámutattak, hogy összefogásra van szükség a világűrbeli fegyverkezési verseny megelőzése érdekében, valamint mielőbb meg kell kezdeni a tárgyalásokat egy többoldalú, jogilag kötelező erejű megállapodásról a vonatkozó orosz–kínai szerződéstervezet alapján. A felek ebben az ügyben is hangsúlyozták megközelítésük azonosságát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Reuters/Thomas Peter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.