Pesti Srácok

Befejezték a tüntetést Athénban a görög gazdák (Videó)

null

A rendőrség szerdai becslése szerint legalább nyolcezer görög gazda vett részt Athénban az agrárszektorban emelkedő termelési költségek és az uniós agrárpolitika elleni tiltakozó akcióban, beleértve a főváros részleges blokádját is. Délelőtt a gazdák kivonultak a főváros központjából.

A gazdák kedden vonultak be traktorokkal és egyéb járművekkel a fővárosba, a parlament elé, és egész éjszakára a téren maradtak, hogy nyomást gyakoroljanak a görög kormányra és a képviselőkre. A tüntetők az emelkedő termelési költségek, valamint a külföldi mezőgazdasági termékek görög piacra való beengedése ellen tiltakoztak, továbbá a természeti katasztrófák és az éghajlatváltozás által okozott károk miatt kártérítést, az üzemanyagok adómentesítését követeltek, a külföldi versennyel szemben pedig védelmet és támogatást. Egyes területeken éjszakára teljesen elzárták az utakat a fővárosban.

– mondta Rizosz Maroudász, a Lárisza városi gazdaszövetség elnöke a Reuters hírügynökségnek.

PestiSracok facebook image

A görög gazdák januárban vonultak első ízben utcára az európai agrárpolitika elleni tiltakozásul, amelyre rendkívüli intézkedésekkel válaszolt a Kiriákosz Micotákisz vezette konzervatív kormány. A miniszterelnök a gazdáknak tavaly több szektorra kiterjedő támogatásra és áfacsökkentésre tett ígéretet, azonban a keddi tüntetésre reagálva kijelentette, hogy ebben a költségvetési évben már nem tud többet tenni a termelők érdekében. A tüntetést szervező gazdaszövetség ugyanakkor hangsúlyozza; az eddig meghozott kormányzati intézkedések nem elegendőek, mivel a tavalyi év katasztrofális bevételkiesést hozott számukra az említett problémák miatt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Alexandrosz Beltesz

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.