Pesti Srácok

Hazugsággal próbálták vádolni Szijjártó Pétert, de nem jött össze

Hazugsággal próbálták vádolni Szijjártó Pétert, de nem jött össze

A Jadranski naftovod (Janaf) szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hina horvát hírügynökségnek adott interjújában valótlanságokat állított, amelyek szükségtelenül rontják a Janaf és a Mol üzleti kapcsolatait – írja a horvát Index.

Csakhogy ez a kapcsolat már rég elromlott: Hernádi Zsolt Mol-vezér például azt nyilatkozta, a horvátok visszaélnek a cég kiszolgáltatott helyzetével, és ezzel Magyarország mellett Szlovákiának és Csehországnak is ártanak.

– hívta fel a figyelmet Hernádi Zsolt. Szijjártó Péter pedig az említett interjúban ugyanúgy arról beszélt, hogy túl magasak a Janaf árai. A tárcavezető szerint Horvátország és Magyarország kapcsolata az energia területén a leggyengébb, és felhívta a figyelmet, hogy ezt a kérdést nem szabad átpolitizálni, mert technikai ügy, hogy Magyarország csak Oroszországtól és az adriai vezetéken keresztül tud gázt vásárolni.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.