Pesti Srácok

Hivatalos: mostantól adathalásznak lehet nevezni Bajnai Gordon cégét

null

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint a Bajnai Gordon volt miniszterelnök kisebbségi tulajdonában lévő Datadat csoport adathalász tevékenységet végez – írja cikkében az Index a Fővárosi Ítélőtábla januári, de a napokban kézbesített ítéletéről.

A per az Index és Bajnai Gordon volt miniszterelnök, valamint Ficsor Ádám egykori kabinetfőnök között zajlott, személyiségi jogsértési ügyekben. A bíróság az öt vitatott közlésből három esetben az Index.hu Zrt.-nek, kettőben pedig a felperesnek adott igazat. A két egykori politikus másfél éve perelt, mert az Index 2022 tavaszán az ellenzéki sms-kampányról szóló cikkeiben a kampányban küldött kéretlen sms-ek és a cégcsoport közötti összefüggésekről írt. Az ügyben 2023 májusában, a Fővárosi Törvényszék által hozott elsőfokú ítéletet a lap megfellebbezte. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének az alperes Index.hu által megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta. Ez azt jelenti, hogy a felperesek által sérelmezett, és az elsőfokú bíróság által jogsértőnek talált öt közlés kapcsán három esetében elutasította a Fővárosi Ítélőtábla a jogsértés megállapítását. Ez a három közlés összefoglalóan:

  • adathalász tevékenységet végeznek;
  • álprofilokkal dolgoznak;
  • bérkommentelőkkel segíthetik az ellenzék kampányát.

Két közlés esetében állapítottak meg jogsértést:

PestiSracok facebook image

  • az egymillió választópolgárnak kiküldött sms-ek ügyében;
  • az illegális adatbázis építésében.

A jogerős ítélet szerint az Index.hu Zrt.-nek három cikkéből kell a jogsértőként megállapított közléseket törölni, míg az elsőfokú ítéletben említett további írások esetében viszont a felperesek keresetét elutasította. Emellett a bíróság a jogsértő közléseket tartalmazó írások eltávolítására vonatkozó rendelkezést is mellőzte, és nem kötelezte az alperest elégtételt adó közlemény közzétételére sem. Az Index egyébként az ítélet elmarasztaló részével szemben felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriához.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI /Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.