Pesti Srácok

Hollik: Gyurcsány kiadta az ukázt, Fekete-Győr András ma teljesítette

null

„Gyurcsány Ferenc tulajdonképpen azt üzeni Fekete-Győr Andrásnak, akit elítélt a bíróság hivatalos személy elleni erőszak miatt, hogy ne vállald a felelősséget, alkalmazz erőszakot, a lényeg, hogy a hatalmat mindenáron megszerezd, akár, ha kell, akkor ügyészeket, bírákat fenyegess meg, akár, ha kell, kövess el az erőszakot” – fogalmazott Hollik István kereszténydemokrata politikus, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán reggel a TV2 Mokka című műsorában a Vasárnap.hu beszámolója szerint.

A politikus szerint Gyurcsány Ferenc kvázi megfenyegette a Fekete-Győr András (Momentum) büntetőügyében eljáró ügyészeket és bírákat. Hozzátette: mindez tökéletesen mutatja, milyen a viszonya Gyurcsány Ferencnek – „aki a saját pártjának a nevét úgy határozta meg, hogy Demokratikus Koalíció” – a demokráciához.

– mondta Hollik István. A politikus a közösségi oldalán úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Ismeretes: az ügyészség a 2018. decemberi, a túlóratörvény elleni demonstráción eldobott füstgránát és az azt követő lökdösődés miatt emelt vádat Szarvas Koppány Bendegúz és Fekete-Győr András ellen. 2023 májusában az elsőfokú ítéletben felmentették mindkettejüket a hivatalos személy elleni erőszak vádja alól, de az ügyészség fellebbezett, így most másodfokon született döntés az ügyben A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú bíróság határozatát; eszerint hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt bűnös mind a két vádlott. Fekete-Győr Andrást egy év börtönbüntetésre ítélték, ezt azonban két év próbaidőre felfüggesztette a tanács. Szarvas Koppány Bendegúz esetében a jogi minősítést változtatta meg a törvényszék az elsőfokú végzéssel szemben, így maradt a felfüggesztett szabadságvesztés, az ítélet nem jogerős.

Forrás: Facebook, Vasárnap.hu; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.