Pesti Srácok

Húsz évig tartotta Demszky Gábor a gyermekotthon élén a pedofíliáért elítélt V. Jánost

null

Bár előszeretettel akarják V. Jánost is a kormánypártok nyakába varrni, ahogyan ezt a szocialistáktól "örökölt" Kaleta Gábor kapcsán is tették, érdemes megnézni, hogy mikor és kik által került gyerekek körébe a bicskei gyerekotthon elítélt igazgatója. Igen, jól gondolja a kedves olvasó, ő is a szocialisták hagyatéka, hiszen Demszky Gábor húsz éven át tartotta őt a gyermekotthon élén. Most pedig úgy tesznek, mintha fogalmuk sem lenne róla, hogy ki.

A Magyar Nemzet járt utána V. János múltjának és kiderült, hogy az SZDSZ-közeli Magyar Hírlap hasábjain már 1991-ben méltatták, ő pedig valamiért az Élet és Irodalomban mondott köszönetet az általa irányított otthon szponzorainak 1995 decemberében.

„A Mi Mini-hőmérőink” címmel közölt írást 1991. október 15-én a liberális Magyar Hírlap a fiatalkorúakról. Ebben egyebek közt azt írták, hogy „Nem izzadságszagú kirándulások kellenek ezeknek a srácoknak, s nem unalomba fulladt, ám magasröptűnek ítélt irodalmi délutánok.

Vásárhelyi János igazgató úr Bicskén, a Kossuth Zsuzsa általános iskolai intézményben például fákat ültet közösen a gyerekekkel.

PestiSracok facebook image

Télen korcsolyapályát, az összefirkált szobák falait közösen meszelik ki, s ha elmegy a szülő a suliba érdeklődni, hogyan működik deviáns csemetéje, hát azt mondja az igazgató:

Demszky tartotta a székében

Az idézett illető a V. Jánosként hírhedtté vált bicskei pedofil igazgató, akit Demszky Gábor 1990-től 2010-ig, húsz éven át folyamatosan egy gyermekotthon élén tartott. A baloldali kormányzás idején annak ellenére sem mozdították el, hogy tudható: ekkoriban már több bűncselekményt elkövetett. Ahogy arról az ATV még 2017-ben írt, V. János

1995 decemberében Vásárhelyi János valamilyen oknál fogva a balliberális Élet és Irodalomban köszönte meg a szponzoroknak hogy „a bicskei Batthyány-kastély visszatérő vendégeként adott ajándékkoncertet a Stella Kamarakórus az öreg falak között a Mentsvár Alapítvány által működtetett iskola és gyerekotthon 160 szeretetre éhes ifjú lakójának.”https://magyarnemzet.hu/belfold/2024/02/orban-viktor-interjut-ad-a-radioban-kovesse-nalunk-eloben-video

A baloldal kinevezte

1995. augusztus 3-án a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy

A balliberális városvezetés kinevezettjei között ott volt Vásárhelyi János is.

Még 2016-ban az RTL Klub „Házon kívül” című műsorában volt szó arról, hogy a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet volt vezetője szerint már az 1990-es évek elején felmerült, hogy Vásárhelyi szexuálisan közeledhetett a nevelésére bízott kiskorú fiúkhoz, vizsgálatot is indítottak az ügyben, de a megkérdezett gyermekek nem mertek beszélni az átélt traumákról.

Végül Vásárhelyi ellen csak a kormányváltás után, 2011-ben indult nyomozás, amely akkor még a vallomások visszavonásával végződött. Az igazgatót 2016-ban függesztették fel, és ahogy a Magyar Nemzet február 9-én megírta, a büntetőeljárás során kiderültek a férfi homoszexuális hajlamai is. Erről azonban, csakúgy, mint Vásárhelyi Demszkyék általi folyamatos kinevezéseiről, a balliberális média hallgat. Sőt, Gyurcsány Ferencék az ügyben tüntetést is szerveznek, miközben Gyurcsányék is részt vettek a Demszky mögötti koalícióban.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Canva

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.