Pesti Srácok

Így jár, aki dollárból kampányol – Több százmillió forintra büntette az ellenzéki pártokat az Állami Számvevőszék

Így jár, aki dollárból kampányol – Több százmillió forintra büntette az ellenzéki pártokat az Állami Számvevőszék

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedd reggel tette közzé részjelentését a 2022-es országgyűlési választások kampányának pénzügyi hátteréről, amely kapcsán ismert: a baloldali pártok és civil szervezetek mintegy négymilliárd forintnyi külföldi forrást használtak fel. Az ÁSZ komoly büntetést szabott ki a baloldali pártokra, amelyek összesen 261 millió forintot kénytelenek befizetni a tiltott támogatás nyomán, írta meg a Magyar Nemzet.

A négymilliárd forintos összegből több mint 1,8 milliárd forint jutott a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM). Ez a pénz Karácsony Gergely tanácsadójától, Korányi Dávidtól származik, aki az Action for Democracy nevű szervezetével igyekezett adományokat gyűjteni a baloldalnak. Az amerikai Demokrata Párt egyik befolyásos tanácsadója lényegében elismerte: ezen pénzek nagy része Soros György adománya.

Brutális büntetés

Az MMM költéseit nemcsak az ÁSZ, hanem az adóhatóság is vizsgálja. A most nyilvánosságra hozott részjelentés szerint 261,26 millió forintnyi pénz felhasználását és eredetét tárta fel a számvevőszék és további 1,412 milliárd forint kapcsán pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytat vizsgálatot. A teljes jelentés akkor lesz nyilvános, ha ez utóbbi nyomozás lezárul és a megállapításai az ÁSZ-hoz kerülnek.

PestiSracok facebook image

A szóban forgó 261 millió forint kapcsán kiemelték: az összeg olyan szolgáltatások ellenértékéből jönnek össze, amelyeket az MMM nem piaci áron finanszírozott, ezért a hat érintett párt ennyit köteles befizetni, vagyis egyenként 43,5 millió forintot – vagy ennyivel csökkentik a politikai formációk állami támogatását.

Az ÁSZ a részjelentésben a március 15-i „kormányváltó nagygyűlés”; a plakátok, szórólapok, egyéb kampányeszközök; a „Nyomtass te is”, a „Csak felfelé”, illetve a „Rólad szól, rólunk szól” kiadványok költségeit elemezte.

Amerikából importálva

A pénzek a jelentés szerint látványos projektekre mentek el. A baloldal korteskedéseinek immár elmaradhatatlan eleme lett a kampánydal, amelynek dallamát az amerikai Patty Smith-től kölcsönözték – ahogy a dal megszólaltatására használt pénzösszegek is az USA-ból érkeztek. Az ÁSZ a jelentésben megállapította, hogy a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd

Az ellenőrző szervezet szerint mivel a hat párt és a Márki-Zay-féle MMM a kampányban közös rendezvényeket tartott, közös plakátokat, közös logót és egységes választási szlogeneket használt, ezért az MMM „kampányhoz kapcsolódó tevékenysége és költései alkalmasak voltak a választási kampány és a választások befolyásolására”.

Erre költöttek

A baloldal pártjai elképesztő pénzeket fizettek ki SMS-kampányokra és automatizált telefonhívásokra, valamint a közösségi médiában megjelenő hirdetésekre és adatbázis-építésre. Minderre 860 millió forint ment el. Ezen tevékenységeket a Gyurcsány–Bajnai-kör emberei által működtetett DatAdat nevű cégcsoport végezte. Az ÁSZ külön vizsgálta a DatAdat GMBH, azaz a bécsi DatAdat és Márki-Zayék között 2022. március 17-én létrejött megbízási keretszerződést is.

324 millió forint ment el kampánygyűlésekre, rendezvényekre, 365 millió plakátokra, szóróanyagokra és egyéb kampányeszközökre.

Mindemellett 133 millió forintot költöttek kiadványokra, például a már említett Nyomtass Te Is! című kiadványra, amely lenéző módon a „vidékieket” akarta felvilágosítani.

Bár Gyurcsányék és több másik baloldali szereplő tagadta, hogy tudott volna a külföldi kampánypénzekről, ez azért is életszerűtlen, mert a március 15-ei rendezvény esetében valamiért éppen a teljes költések tíz százalékát adták a pártok (LMP, Jobbik, DK), miközben a Márki-Zay-féle mozgalom 69, „gazdasági társaságok” pedig 21 százalékát finanszírozták a teljes összegnek.

A „kormányváltó nagygyűlés” költéseit később részletesen, külön cikkben is bemutatja majd a Magyar Nemzet, most csak annyit érdemes megjegyezni, hogy összesen 383 173 914 forintba került a baloldal március 15-ei rendezvénye.

Abszurd módon tehát a magyar függetlenségről szóló nemzeti ünnepen a baloldal a megemlékezésének akár kilencven százalékát (!) külföldről érkező forrásból fizethette.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák

‎PS Riport 2024 szeptember 12.
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak.