Pesti Srácok

Index: Komoly vita robbant ki Matolcsy és Nagy Márton között, Orbán Viktor is megszólalt az ügyben

Index: Komoly vita robbant ki Matolcsy és Nagy Márton között, Orbán Viktor is megszólalt az ügyben

Komoly kritikát fogalmazott meg Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki szerint Nagy Márton támadja a jegybankot. Kijelentésére nem maradtak el a reakciók, Varga Mihály mellett Nagy Márton is beszállt a vitába, de Orbán Viktor is elmondta véleményét, írta meg az Index.

Matolcsy György szerint a volt MNB-alelnök irányítja a mostani támadásokat a jegybank ellen. Az Indexen megjelent cikkben pedig – talán most először – nevesítette: Nagy Márton áll a támadások mögött. Kijelentette: a regnáló nemzetgazdasági minisztert korábban el kellett távolítani a jegybankból, mert Matolcsy György szerint a jegybank érdekei ellen tevékenykedett. Mindezt arra reagálva közölte, hogy szerdán az MNB egy közleményben kiemelte: „üdvözli az Európai Központi Bank (EKB) véleményét, amely szerint a jegybanktörvény Pénzügyminisztérium által kezdeményezett módosítása nem eredményezheti a jegybanki függetlenség csorbulását.” Az Index emlékeztetett:

a közelmúltban a Pénzügyminisztérium (PM) felvetette a jegybanki igazgatóság feladatkörének módosítását, illetve a felügyelőbizottság hatáskörének kiterjesztése céljából a jegybanktörvény módosítását.

A változás lényegében azt jelentené, hogy a kormány és az Országgyűlés által delegált MNB-felügyelőbizottság ellenőrizhetné a jegybank közvetlen tulajdonában álló cégeket és alapítványokat. (Ezen kívül van egy szakmai kérdés is, ami az államadósság finanszírozásáról szól.)

PestiSracok facebook image
A Magyar Nemzeti Bank cégtáblája az épület bejárati kapuja mellett a fõváros V. kerületében a Szabadság tér 8-9. szám alatt. MTVA/Bizományosi: Róka László

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azonnal reagált is a kijelentésre, mint mondta:

A miniszter kiemelte:

A jegybankelnöknek címezve azt is közölte:

A pénzügyminiszter egy nyilatkozatban reagált. Mint írta, a kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Orbán Viktor miniszterelnök a témával kapcsolatban azt közölte, hogy

Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: az MNB felügyelőbizottság hatáskörével kapcsolatos törvénymódosítást a kormány még nem tárgyalta.

Varga Mihály beállt Nagy Márton mögé

A kormány úgy csökkenti a hiány és az államadósság mértékét, hogy közben fenntartható növekedési pályára állítja a gazdaságot – jelentette ki Varga Mihály a Károli Gáspár Református Egyetem Szabadegyetemén. A pénzügyminiszter kiemelte:

Az egyetemi pódiumbeszélgetésen Varga Mihály hangsúlyozta:

– emelte ki a pénzügyminiszter.

Varga Mihály szerint a gazdaságélénkítést olyan intézkedésekkel kell segíteni, amelyek makrogazdasági hozama meghaladja a befektetéseket. Fotó: Hatlaczki Balázs

– fűzte hozzá.

Véleménye szerint a baloldali kormányok estek olyan hibába, amikor a költségvetési túlköltekezéstől várták a növekedést, a fogyasztás bővülését és a többletbevételeket, az eredmény azonban kudarcos volt.

– húzta alá. A pénzügyminiszter kiemelte: december óta folyamatosan érkeznek a korábban blokkolt uniós források hazánkba, amelyek növelik a költésvetés mozgásterét is.

Úgy fogalmazott:

- áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

Forrás: Index/MTI, Kiemelt kép: MTI/AP/Mahmúd Essza

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.