Pesti Srácok

Kemény kritikát kapott Balog Zoltán a Gazdagréti Református Gyülekezettől

null

Ismeretes, február 16-án rendkívüli ülést tartott a Magyarországi Református Egyház legfőbb testülete, ahol Balog Zoltán bejelentette: lemond zsinati elnöki szerepéről, de továbbra is püspök marad. Balog Zoltán 2018-ban vonult vissza a politikától, miután hat évig az emberi erőforrások minisztere volt. A püspököt a legutóbbi kegyelmi botrány óta sok kritika éri református körökből is. Február 18-án a Gazdagréti Református Gyülekezet honlapján Kovásztalan kenyér címmel jelent meg egy igehirdetés szövege, ahol először burkoltan, majd egyértelműen kritikát fogalmaztak meg Balog Zoltán felé. A gyülekezet azt írta: "vétkezett egyházunk egyik legfőbb képviselője. Mert bár visszatért a politikai pályáról a lelkészi, püspöki szolgálatba, nem tud nem politikusként működni".

- szerepel a Gyülekezet honlapján. Majd úgy folytatták, a szövetség megújításának ideje ma van. "Nem az a gond, hogy valaki bűnt követett el, hanem hogy elnézik" - áll a az igehirdetés szövegében. Hozzátették:

PestiSracok facebook image

Majd Pál apostol leveléhez kapcsolódóan úgy fogalmaztak, "mikor lelepleződik a bűn, nem a kárörvendésnek, felfuvalkodásnak, magyarázkodásnak van helye, hanem a megszomorodásnak. Ez a böjt maga, az egész böjti időszak erről szól".

Balog Zoltánra is konkrét utalásokat tettek

A Gazdagréti Református Gyülekezet a következőket írta:

Majd így folytatták, "de vétkeztek azoknak a gyülekezeti közösségeknek a presbitériumai is, akik egy politikust megválasztottak püspöknek ezelőtt 4 évvel. A felelősség az Övék is. A korábbi évek sodródásának és konkrétan ennek a döntésnek az eredményeként református egyházunk olyan közel került a politikához és az aktuális államhatalomhoz, annyi szállal kötődik hozzá, hogy az nem szolgálja Isten dicsőségét, már-már lehetetlenné teszi szolgálatának hűséges végzését". Hangsúlyozták:

Forrás: gref.hu; Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.