Pesti Srácok

Leminősítette Izrael államadós-besorolásait a Moody's

null

Leminősítette Izrael államadós-kötelezettségeinek osztályzatait a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett lépést, hogy Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet háborúja, valamint a konfliktus esetleges szélesebb körű következményei érdemben növelik a politikai kockázatokat Izraelben, emellett gyengítik a végrehajtói és a törvényhozási intézményrendszert, valamint a költségvetési szektor szilárdságát a belátható jövőben.

Mindezek alapján a Moody's az eddigi "A1"-ről egy fokozattal "A2"-re rontotta Izrael devizában és hazai valutában fennálló adósságkötelezettségeinek besorolását. A cég ezzel egy időben befejezte a tavaly október óta érvényben tartott leminősítési felülvizsgálatot és további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást állapított meg az új osztályzatra. Az osztályzatrontáshoz fűzött elemzésében a Moody's hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az "A2" besorolás - amely változatlanul magasan elsőrendű befektetői kategória - tükrözi Izrael nagyon jelentős gazdasági erejét.

Ez az erő a sokoldalú, magas jövedelemtermelő képességű, ellenállóképes gazdaságból, a monetáris politika rendkívül jó hatékonyságából, a szilárd bankszektorból, valamint az izraeli kormány nagyon erőteljes likviditási pozíciójából és piaci hozzáféréséből ered - fogalmaz helyzetértékelésében a Moody's. A hitelminősítő ugyanakkor a várható költségvetési hatások között kiemelten említi azt a várakozását, hogy az izraeli államháztartási hiány a következő években jelentősen meghaladja a konfliktus előtt várt szinteket.

A cég idézi az izraeli jegybank becslését, amely szerint a katonai konfrontáció költségei a 2023-2025-ös időszakban elérik az idei évre várt hazai össztermék (GDP) 13 százalékát. A Moody's közölte: alapeseti előrejelzési forgatókönyve szerint Izrael védelmi kiadásai 2024 végéig megközelítik a 2022-ben elért szint kétszeresét, és a következő évek mindegyikében a GDP-érték legalább fél százalékának megfelelő összeggel emelkednek. A Moody's kiemeli, hogy az idei évre szóló felülvizsgált izraeli költségvetésben 6,6 százalékos GDP-arányos deficit szerepel a konfliktus előtt erre az évre prognosztizált 2,5 százalék helyett.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP pool/Mark Schiefelbein)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.