Pesti Srácok

Lemondott a palesztin kormány

Lemondott a palesztin kormány

Lemondott a Fatah miniszterelnöke, Mohamed Stajje. Elmondása szerint lemondásával szélesebb körű politikai konszenzust szeretnének kialakítani a palesztinok körében.

Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök benyújtotta lemondását Mahmúd Abbász palesztin elnöknek. Az izraeli média idézte Stajje szavait: „a következő lépés egy új megállapodás szükségessége, amely biztosítja (a palesztin) egységet. A Palesztin Állam megalapításáig konfliktusban maradunk Izraellel”. Stajje, a Fatah kormánypárt központi bizottságának tagja 2019 óta töltötte be a miniszterelnöki pozíciót. Az első jelentések szerint Mohammad Musztafa volt miniszterelnök-helyettes válthatja, aki egyben a Palesztin Befektetési Alap elnöke is.

írja a The Jerusalem Post. A Hamász egyik forrása az al-Arabija szaúdi állami hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy Abbász elnök „még korruptabb személyt nevez ki”. A forrás szerint a Hamász célja egy pártatlan és nemzeti kormány megalakítása, amelyet a palesztin frakciók konszenzusával alakítanak ki, hozzátéve, hogy az egységkormány felépítéséről szóló, Moszkvában zajló tárgyalások csak meghatározott ideig tartanának.

Benjámín Netanjáhú helyi tisztviselőket nevezne ki a Gázai övezet irányítására, a Palesztin Állam és a Hamász vezetését teljesen ellehetetlenítené a biztonsági kabinethez benyújtott javaslatával. Netanjáhú korábban már hangot adott véleményének, miszerint nem fogja engedni, hogy a Palesztin Állam átvegye a vezetést a Gázai övezet felett. A dokumentumban viszont nem nevezi meg a Palesztin Államot, csak arra hivatkozik, hogy terrorizmushoz nem köthető helyi tisztviselőket bízna meg az irányítással.

PestiSracok facebook image

Forrás: vg.hu; Fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.