Pesti Srácok

Már az LMP is kivizsgálná a Lánchíd korrupciógyanús felújítását

null

Karácsonyék bénázásai és enyhén szólva is gyanús ügyletei már az ellenzéknél is kiverték a biztosítékot. Bár a Lánchíd felújítása körüli botrányról a főpolgármestert támogató pártok már hetek óta hallgatnak, a Fideszt követően az LMP mint egyedüli ellenzéki párt is számon kérte Budapest hercegét.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) is vizsgálatot indított a Lánchíd felújítása kapcsán nyilvánosságra került információk miatt. Ennek kapcsán a Magyar Nemzet megkereste a baloldali pártokat: arra voltak kíváncsiak, szükségesnek gondolják-e a vizsgálatot. A pártok közül eddig egyedül az LMP küldött választ. A párt kiemelte, hogy a korrupció minden formáját elítélik, ezért számunkra egyértelmű, hogy amennyiben annak gyanúja bármely szereplő oldaláról felmerül, akkor a jogi eljárásoknak helyük van. Az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd, vagyis a Karácsony Gergelyt támogató pártok ellenben hetek óta hallgatnak az ügyről.

Tényi István a portálunknak még hétfőn fejtette ki: a közpénzek felhasználásával, a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás, annak megóvása, valamint a közfeladatok hatékony, gazdaságos és eredményes ellátását vizsgáló ellenőrzés, ezen belül a kormánydöntések végrehajtásának ellenőrzése a 355/2011 kormányrendelet alapján a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hatáskörébe tartozik, ezért fordult hozzájuk a sajtóban megjelent hírek alapján a Vig Mór-féle büntetőügy és a Lánchíd-felújítás között feltételezhető összefüggések kapcsán.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.