Pesti Srácok

Megállapodást írtak alá az Egyiptom és Albánia közötti nagy kapacitású tengeralatti adatkábel-beruházásról

null

Szándéknyilatkozatot írt alá az albán kormánnyal a 4iG Csoport. Az együttműködés egy Európa felé új adatkaput nyitó, Egyiptom és Albánia között húzódó tenger alatti nagy kapacitású adatkábel-beruházás megvalósítását célozza. A dokumentumot Fekete Péter, a vállalatcsoport vezérigazgatója és Enkelejda Muçaj, infrastrukturális és energiaügyi miniszter-helyettes látták el kézjegyükkel. Az aláírási ceremónián részt vett Edi Rama, albán miniszterelnök és a 4iG Nyrt. elnöke, Jászai Gellért is.

A 4iG Nyrt. és a Telecom Egypt február elsején Budapesten előzetes megállapodásban rögzítette az Egyiptom és Albánia között létesítendő interkontinentális tenger alatti adatkábel-rendszer beruházás feltételeit. A felek megállapodtak arról is, hogy közös projekttársaságot alapítanak a beruházás megvalósítása érdekében. A tervezett tengeralatti kábelrendszer új adatkaput nyit Európa felé, útvonala pedig alternatívát jelent a már meglévő mediterrán adatösszeköttetések mellett. A kábelrendszer albániai végpontjával a legrövidebb útvonalat biztosíthatja Frankfurt és más fontos kelet- és közép-európai, valamint balkáni nemzetközi forgalmi célpontok felé, mint például Belgrád, Szófia, Bécs és Budapest – olvasható a 4iG sajtóközleményében.

A beruházás kiemelt jelentőségét mutatja, hogy ma a 4iG Csoport és az albán kormány elkötelezettségét fejezte ki az adatkábel beruházás megvalósítása mellett. A szándéknyilatkozatot Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója és Enkelejda Muçaj, Albánia infrastrukturális és energiaügyi miniszter-helyettese írta alá, Edi Rama albán miniszterelnök és Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnökének jelenlétében.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke az aláírási ünnepséget követően, aki nyilatkozatában kiemelte „távközlési befektetéseink és a tervezett tenger alatti adatkábel-beruházás jól mutatják a 4iG Csoport stratégiai céljait és hosszútávú elkötelezettségét Albánia iránt.”

Edi Rama, Albánia miniszterelnöke köszönetet mondott a 4iG Csoportnak, a nyugat-balkáni ország első interkontinentális hálózatának megvalósításáért.

– tette hozzá Edi Rama.

– nyilatkozta Edi Rama, Albánia miniszterelnöke. A 4iG Albánia egyik legnagyobb külföldi befektetője, a csoport leányvállalata, a One Albania pedig a telekommunikációs szektor meghatározó szereplője az országban. Az új balkáni adatkapu tovább erősíti az üzleti és technológiai kapcsolatokat, a nemzetközi optikai tranzitútvonalak bővítésével pedig további együttműködési lehetőségek nyílnak a régióban.

Forrás: 4iG sajtóközlemény; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.