Pesti Srácok

Megtiltja a brit kormány maszkok viselését és pirotechnikai eszközök használatát a tüntetéseken

Megtiltja a brit kormány maszkok viselését és pirotechnikai eszközök használatát a tüntetéseken

Megtiltja a brit kormány maszkok viselését és pirotechnikai eszközök használatát a tüntetéseken. Az erről szóló törvénytervezetet csütörtökön ismertette a londoni belügyminisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint az alsóház elé terjesztendő módosítások alapján egy hónapig terjedő szabadságvesztéssel és ezer font (több mint 450 ezer forint) bírsággal sújthatók mindazok, akik a demonstrációkon arcukat eltakaró viseletet hordanak, és petárdákat, tűzijáték-rakétákat vagy egyéb pirotechnikai eszközöket használnak. A minisztériumi közlemény megfogalmazása szerint a készülő jogszabály – amely a szintén tárgyalás alatt álló új büntetőjogi törvényhez kapcsolódik majd – lehetetlenné teszi, hogy törvénysértés esetén a demonstrálók a tiltakozáshoz fűződő jogra hivatkozva próbáljanak kibújni a felelősségre vonás alól.

A belügyminisztérium felidézi, hogy az utóbbi időszak nagy tüntetésein a rendezvényeket biztosító rendőröket is pirotechnikai eszközökkel elkövetett, súlyos sérülések komoly kockázatával járó támadások érték. A tárca csütörtöki ismertetésében nem említi, hogy mely tüntetéseken fordult elő ilyesmi, de az utóbbi hónapokban heti rendszerességgel tartottak Londonban és más brit nagyvárosokban több tízezres, nem egyszer több százezres demonstrációkat a Gázai övezetben folyó izraeli hadműveletek ellen, és ezeken a megmozdulásokon többször előfordultak összecsapások a rendőrség és a tüntetők között. A belügyminisztériumi tájékoztatáshoz fűzött statisztika szerint a Gázát uraló Hamász szélsőséges iszlamista szervezet Izrael ellen tavaly október 7-én elkövetett terrortámadása óta – amelyben 1200 ember meghalt – ezernél több tiltakozó megmozdulás volt Nagy-Britanniában, és ezeken hatszáz embert vettek őrizetbe.

Az új jogszabály alapján nem lesz lehetséges közutak eltorlaszolása sem a tiltakozáshoz fűződő jogra hivatkozva. Ezzel összefüggésben a londoni belügyminisztérium megemlíti a Just Stop Oil nevű környezetvédő csoportot, amely rendszeresen tart demonstrációkat Londonban jórészt utak lezárásával, a fosszilis fűtőanyagok kitermelése és használata elleni tiltakozásul. A tárca csütörtöki beszámolója szerint ezeken a demonstrációkon tavaly 657 embert vettek őrizetbe.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.