Pesti Srácok

Napok óta nem engedik oda a hozzátartozókat Navalnij holttestéhez

null

A néhai orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij hozzátartozóit már harmadik napja nem engedik hozzáférni a holttesthez – közölte hétfőn az elhunyt politikus szóvivője, hozzátéve, hogy édesanyját nem engedték be a halottasházba, ahol vélhetően a holttestet őrzik.

– közölte a közösségi médiában Navalnij szóvivője, Kira Jarmis. Beszámolója szerint a nyomozók arról tájékoztatták édesanyját és ügyvédeit, hogy a Navalnij halálával kapcsolatos vizsgálatot meghosszabbították.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

A bebörtönzött orosz ellenzéki aktivista és politikus pénteken 47 éves korában halt meg a Jamal–Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. Azóta volt börtönben, hogy 2021 elején visszatért Oroszországba, és egészségi állapota hónapok óta romlott. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) tájékoztatása szerint Navalnij séta után hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette és meghalt. Holttestét a büntetőtelepről Szalehard városába, a körzet székhelyére vitték a haláleset kivizsgálásával megbízott orosz nyomozók. Édesanyja, Ljudmila Navalnaja még szombaton egy ügyvéddel a távoli büntetőtelepre utazott.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Dmitrij Loveckij

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.