Pesti Srácok

Nem reagálnak a sajtó kérdéseire az Action for Democracy ügynökei

null

A Mandiner többszöri megkeresésére sem reagáltak az Action for Democracy vezetői. Korányi Dávidhoz, a szervezet ügyvezetőjéhez és társaihoz amiatt küldtek kérdéseket, hogy a néhány hete az X-en megosztott videókon beismerték: Soros György állt a magyarországi ellenzékéhez juttatott, mintegy 4 milliárd forint mögött, amellyel a 2022-es választást próbálták külföldről befolyásolni – írja a lap.

Korányi Dávidtól, az A4D ügyvezetőjétől például azt szerette volna megtudni a Mandiner, hogy pontosan mire utalt azzal a kijelentésével, hogy Soros György nevét és szerepét azért titkolták a mikroadományokról szóló magyarázataikkal, hogy ne lehessen őket azzal vádolni, hogy valójában az üzleti érdekeik előmozdításán dolgoznak a demokratikus elvek és értékek képviseletének leple mögött. Megkérdezték továbbá, hogy pontosan milyen üzleti tevékenységet vagy érdekeltséget emlegetett, ám semmilyen válasz nem érkezett a lap szerint. Ahogy arra sem, hogy mikor egyeztetett utoljára a tőzsdespekulánssal, és hogy utóbbi miként kommentálta az őt leleplező videókat – írják.

Ismeretes: Kati Marton, az A4D kuratóriumi elnöke – akit Korányi az egyik videón a szervezet másik vezetőjének nevezett – a lengyelországi aknamunkájukról beszélt részletesebben. Például elmondta, úgy kívánta hatékonyabbá tenni az ottani fellépésüket, hogy közvetlenül Mark Brzezinski varsói amerikai nagykövettel egyeztetett. Tőle azt kérdezte a Mandiner, hogy milyen kapcsolatban áll az USA lengyelországi nagykövetével és pontosan miként működtek együtt a lengyel ellenzék megsegítésében, valamint, hogy milyen felhatalmazás alapján működtek együtt a Biden-adminisztráció tisztségviselőivel szuverén országok belpolitikájának a befolyásolására.

Az egyik felvételen Eric Koch – az A4D-vel együttműködő cég vezetője – arról számolt be, hogy az USA-ban igyekezett beszennyezni Orbán Viktor hírnevét. A neki küldött kérdésekben arról érdeklődött a lap, hogy a lejáratásra szánt hazugságok tudatos terjesztése miként egyeztethető össze az A4D honlapján hirdetett, fennkölt elvekkel. Azt is szerették volna megtudni, hogy Koch milyen kapcsolatokkal rendelkezik a Biden-adminisztrációval. Koch arra is kitért a videók egyikében, hogy az általuk kipécézett politikusok lejáratására létrehozott egy Yahoo News-profilt, amelynek Alexander Nazaryan személyében fehér házi tudósítója is van. Nazaryant igyekeztek elérni, ám heteken keresztül hiába próbálkoztak.

PestiSracok facebook image

Wesley Clark tábornokot arra szerette volna reagáltatni a Mandiner, hogy a videókon pozitív, üdvözlendő dologként beszélt Soros György befolyásolási kísérleteiről. A beszélgetőpartnerének amiatt sajnálkozott, hogy nincs elég olyan amerikai donor, aki a tőzsdespekulánshoz hasonló mértékben pénzelné az itteni ellenzéket. Az egykori NATO-főparancsnoktól azt kérdezték, hogy fűződik-e valamilyen gazdasági érdeke a magyarországi baloldal választási győzelméhez.

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.