Pesti Srácok

Rekordrészvétel mellett győzött Donald Trump a dél-karolinai előválasztáson

Rekordrészvétel mellett győzött Donald Trump a dél-karolinai előválasztáson

Rekordrészvétel mellett Donald Trump korábbi elnök győzelmét hozta a Republikánus Párt előválasztása Dél-Karolina államban. Az Egyesült Államok délkeleti államában tartott választáson a szavazatok csaknem 99 százalékának összesítése alapján Donald Trump 59,79 százalékot, míg Nikki Haley, az állam korábbi kormányzója 39,52 százalékot ért el.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően Donald Trump ezzel megszerezte az állam összes delegáltját az országos elnökjelölő konvencióra, ami azt jelenti, hogy közelebb került a hivatalos republikánus elnökjelöltséghez. Dél-Karolina államban összesen mintegy 750 ezer szavazatot adtak le az előválasztáson részt vevők, ami az előválasztások rendszerének bevezetése, 1980 óta a legnagyobb részvételt jelenti. 2016-ban 530 ezer, 2012-ben pedig 603 ezer szavazó élt az előválasztás jogával a republikánusok körében.

Donald Trump dél-karolinai választási központjában, Columbiában szombat este támogatói előtt úgy fogalmazott, hogy "15 percig ünnepelhetünk, de utána vissza kell térni a munkához", amivel utalt a következő másfél hét folytatódó előválasztási folyamatára. A volt elnök ellenfelével, Nikki Haley-vel kapcsolatban egy szombat esti másik nyilatkozatban úgy fogalmazott: nem nagyon figyeli őt, és "abban sem biztos, hogy igazán versenyben van még". Hozzátette, hogy már Joe Biden hivatalban lévő elnök legyőzésére összpontosít.

Nikki Haley a saját államában elszenvedett veresége ellenére megerősítette, hogy folytatja kampányát, és ott lesz a következő előválasztásokon is. Választási eredményváró gyűlésén, Charlestonban azt hangoztatta, hogy "Amerika szétesik, ha a rossz választást hozzuk". Hozzátette, hogy a republikánusoknak le kell győzniük Joe Bident novemberben, de ezt – véleménye szerint – Donald Trump nem képes elérni.

PestiSracok facebook image

Donald Trump a januárban kezdődött jelölési folyamatban mind a négy korábbi előválasztást megnyerte, Iowa, New Hampshire és Nevada államban, valamint az Amerikai Virgin-szigeteken. A következő előválasztást március 2-án, Michigan államban tartják, majd március 3-án a fővárosban, Washingtonban, és március 5-én, az úgynevezett szuperkedden az Egyesült Államok 15 államában döntenek a republikánusok az elnökjelölt személyéről. A Republikánus Párt delegáltjai hivatalosan az országos elnökjelölő konvenciójukon, július közepén Milwaukee-ban véglegesítik majd a párt jelöltjét a novemberi 5-i elnökválasztásra. A republikánus elnökjelölési szabályok alapján a jelöltség megszerzéséhez az előválasztásokon megszerzett delegálti szavazatok közül 1215 szavazatra van szükség. Donald Trump a dél-karolinai győzelmét követően, öt előválasztás után 107 delegálti szavazattal rendelkezik, míg Nikki Haley 17-et szerzett meg eddig.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.