Pesti Srácok

Salvini szerint teljesen más Európára van szükség

Salvini szerint teljesen más Európára van szükség

Teljesen más Európára van szükség a maihoz képest, amely a néppárti–szocialista erők kudarcát bizonyítja – hangoztatta Matteo Salvini, a Liga jobboldali kormányerő vezetője a párt politikai iskolájának rendezvényén, vasárnap.

Salvini kijelentette: a jelenlegi Európában legfeljebb arról lehet dönteni, hogy "jobboldalon vagy baloldalon akarsz-e játszani, miközben ezen a kispályás focin kívül ott van a világ egésze". Hozzátette: a közeledő európai parlamenti (EP-) választások előtt is arról folyik a vita, hogy Ursula von der Leyen másodszorra is az Európai Bizottság elnöke legyen. Salvini szerint ez azt jelentené, "ha elegánsan akarunk fogalmazni, hogy Európát széles megállapodás irányítaná, vagy ha másképpen akarjuk mondani, egy tákolmány szocialistákkal, néppártiakkal és szükség szerint csipetnyi liberálisokkal, kis zöldekkel is, mintha vegyes sült lenne". Salvini történelmi fordulópontnak nevezte a június 9-i EP-választásokat. Hangsúlyozta, hogy "szabadon gondolkodó fejekre van szükség, amelyek túl tudnak látni a másoktól előre kitervelt játékszabályokon".

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Michele Maraviglia

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.