Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a Nestlé Hungária újabb, 55 milliárd forint értékű beruházást hajt végre büki gyárában (Videó)

A Nestlé Hungária 55 milliárd forintos értékben fejleszti a Purina állateledeleket előállító gyárát Bükön, amely beruházás nyomán 130 új munkahely jön majd létre - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. A tárcavezető arról számolt be, hogy a svájci hátterű élelmiszeripari vállalat új üzemegységet létesít és két új automata gyártósort épít büki telephelyén, ahol így 2025-től már évi 500 ezer tonna állateledelt állíthatnak elő, ráadásul ezen termékek 85 százaléka exportra kerül.

Az 55 milliárd forint értékű beruházás a terv szerint 130 új munkahelyet teremt. Noha a cég ehhez nem kap kormányzati pénzügyi támogatást, az állam biztosítja a szükséges infrastruktúra-fejlesztéseket, az út- és a vízhálózat modernizálása terén például. A projekt lényeges része a Nestlé Hungária teljes ötéves, 2020 és 2025 közötti fejlesztési periódusának, amelynek keretében összesen 300 milliárd forintnyi értékben valósítanak meg beruházásokat mintegy 600 új álláshelyet hozva létre - tájékoztatott. Szijjártó Péter ezután közölte, hogy napjaink bizonytalanságai közepette felértékelődnek a megbízható partnerségek, márpedig Magyarország és a Nestlé együttműködése ekképp jellemezhető, a vállalat az utóbbi három évtizedben nagyban hozzájárult hazánk gazdasági fejlődéséhez. Leszögezte:

Majd rámutatott, hogy az élelmiszeripar az egyik legmodernebb ágazat, a versenyképességhez ugyanis folyamatos innovációra van szükség az egyre szigorúbb egészségügyi, minőségi és élelmiszerbiztonsági elvárások mellett. Ennek megfelelően a vállalat nem pusztán a magyar gazdaság mennyiségi növekedéséhez járult hozzá, hanem ahhoz is, hogy a gazdaság minőségileg új dimenzióba kerülhessen, mivel mindig a legkorszerűbb beruházásait hozta hazánkba és folyamatosan modernizálta a termelését - vélekedett. Illetve arra is kitért, hogy a büki gyár az ott felhasznált alapanyagok több mint felét hazai beszállítóktól szerzi be, így a magyar kis- és középvállalkozások is sokat nyernek ezzel. A miniszter hangsúlyozta, hogy a beruházás nyomán tovább erősödik a hazai élelmiszeripar, amely nem pusztán fenn tudta tartani a működését minden krízis ellenére, de folyamatosan kiemelkedő csúcsokat is döntött. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

Kiemelte, hogy az elmúlt tíz év során ezer milliárd forintnyi összértékben 72 olyan nagyberuházás jött létre az ágazatban, amelyhez az állam támogatást biztosított. Végül érintette a magyar-svájci gazdasági kapcsolatokat is, rámutatván, hogy hazánkban 900 svájci cég több mint 30 ezer embert foglalkoztat.

- közölte. A sajtótájékoztatón a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója is beszédet mondott. "A mai bejelentéssel a végéhez közeledik egy ötéves fejlesztési periódus a büki gyár életében, amely alatt 300 milliárd forint értékű beruházást valósítunk meg" - jelentette ki Noszek Péter. Majd aláhúzta, hogy ez a legnagyobb élelmiszeripari beruházás Magyarországon, amelynek keretében az üzem termelőkapacitása több mint a duplájára nő: a 2019-es évi közel 200 ezer tonnáról félmillióra.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.