Pesti Srácok

Szijjártó Péter: minden támogatást meg kell adni Egyiptomnak a közvetítői és de-eszkalációs szerepe fenntartásához

Európának elemi érdeke Egyiptom stabilitása és biztonsága, amely a közel-keleti válság eszkalációjának megelőzése szempontjából is rendkívüli fontosságú, a nemzetközi közösségnek ezért mindent meg kell tennie az ország támogatása érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Genfben.

A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy már világszerte érezhetők a hatásai a közel-keleti biztonsági válságnak, amely a regionális, sőt, akár a globális kiszélesedés kockázatával is járhat. Kiemelte, hogy a nemzetközi közösség első számú feladata ma a krízis továbbterjedésének megelőzése kell legyen, márpedig ebben Egyiptom kritikus szerepet játszik.

– közölte. Rámutatott, hogy az ország már eddig is sokat segített az európai biztonság fenntartásában az illegális migrációs hullámok féken tartásával, a gázai háború kitörése óta pedig – folyamatos közvetítői tevékenységének köszönhetően is – egyelőre sikerült megakadályozni az eszkalációt. Szijjártó Péter köszönetét fejezte ki az egyiptomi diplomácia vezetőjének, akinek tájékoztatása szerint elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy sikerült kimenekíteni a magyar állampolgárokat a palesztin enklávéból.

PestiSracok facebook image

– mondta. Kitért arra is, hogy a fegyveres konfliktusnak már vannak olyan hatásai, amelyek az európai gazdaságot is súlyosan érintik: a jemeni húszi lázadók vörös-tengeri támadásai bizonytalanabbá és drágábbá tették a kelet–nyugati áruszállítást, ami Magyarországon is bizonyos zavarokat okozott. Ráadásul – mint rámutatott – mindennek Egyiptom is kárvallottja, mivel a Szuezi-csatornából származó bevételei nagyjából fele odaveszett.

– jelentette ki. A miniszter Európa elemi érdekének nevezte Egyiptom stabilitását és biztonságát, amely a közel-keleti válság továbbterjedésének megelőzése szempontjából is kritikus fontosságú.

– vélekedett. A miniszter érintette a kiváló kétoldalú kapcsolatokat is, emlékeztetve, hogy a magyar közlekedési ipar történetének legnagyobb megrendelését teljesíti az Egyiptomba szállítandó vasúti kocsikkal, amelyek közül már több százat legyártottak Dunakeszin.

– sorolta.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.