Pesti Srácok

Szijjártó Péter: soha nem volt még ekkora a veszélye a harmadik világháború kirobbanásának

null

Soha nem volt még ekkora veszélye a harmadik világháború kirobbanásának, ezért mielőbb le kell zárni az ukrajnai konfliktust és sikerre kell vinni a közel-keleti terrorellenes műveleteket, ami a konnektivitás, a civilizált nemzetközi együttműködés visszatérésének is fokozhatná az esélyét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az ENSZ-közgyűlés ülésén mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a második világháború óta napjainkban van legrosszabb állapotában a globális biztonság, soha nem volt még ekkora a veszélye a harmadik világháború kitörésének, ezért a világszervezetnek az élére kell állnia minden terrorellenes és béketörekvésnek. Ennek kapcsán a világ újbóli blokkosodása ellen is felszólalt, mondván, hogy minél később rendeződik az ukrajnai és a közel-keleti helyzet, annál nagyobb ennek az esélye, márpedig ezen Közép-Európa és Magyarország egyszer már súlyosan rajtaveszített, ezért ehelyett konnektivitásra, kölcsönösen előnyös együttműködésre lenne szükség. Szavai szerint ehhez vissza kell hozni kölcsönös tiszteletet a nemzetközi politikába.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az ENSZ-nek vezető szerepet kell betölteni ezen erőfeszítésekben. Leszögezte: az ENSZ épp azért jött létre, hogy platformként funkcionáljon az ellenséges államok között.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Kitért arra is, hogy az ukrajnai és a közel-keleti háború esetében is fennáll az eszkaláció kockázata.

– húzta alá.

– mondta. Szijjártó Péter globális érdeknek nevezte a gázai terrorellenes műveletek sikerét, illetve arra is felhívta a figyelmet, hogy meg kell előzni a harcok átterjedését Libanonra, ezért segíteni kell a bejrúti kormányt.

– vélekedett.

– tette hozzá. Ezzel kapcsolatban pedig reményét fejezte ki, hogy a globális békepárti többség hangja fel tud erősödni az ENSZ-ben a transzatlanti világ "háborús pszichózisával" szemben. A miniszter közölte, hogy Magyarország kész segítséget nyújtani minden olyan törekvésben, amelynek a célja a béke előmozdítása, az országok közötti kulturált együttműködés.

– húzta alá.

– jegyezte meg.

– összegzett.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/KKM/Király Márton

Ajánljuk még