Pesti Srácok

Szivárványhívők álköntösben – Rövid összefoglaló a baloldal politikai abúzusáról

null

Persze, miért is lepődnénk meg. A gyermekek politikai kihasználása mindig is az ő műfajuk volt, kezdve a "nagyon dühös diáklányoktól" a tanártüntetésekre kiszervezett kiskorúakig. Most is ugyanezt csinálják, nem törődve azokkal, akiket kihasználnak.

Megint az történik, mint évek óta mindig: a baloldali politikacsinálást a pártoktól a médiájuk és az influenszereik veszik át – írta az Alapjogokért Központ a mandiner.hu portálon csütörtökön megjelent cikkében. A Szivárványhívők álköntösben – politikai abúzus balról, a gyerekek ellen (sokadik rész) című írásban úgy fogalmaztak:

Idézték Osváth Zsolt "baloldali videós megmondóembert", aki az ATV keddi műsorában úgy fogalmazott, hogy semmilyen pártpolitikai mozgolódást nem szeretnének. Az Alapjogokért Központ szerint péntekre olyanok hirdettek tüntetést, egyfajta "influenszer-Majdant", akik nemrégiben minden létező eszközzel ágáltak a gyermekvédelmi törvény ellen. A "korábban az LMBTQIA-fanatizmusért rajongó baloldaliak" azok, akik megpróbálják kioktatni a jobboldali közösséget gyermekvédelemből, miközben ők sosem tekintettek egyetértési pontként arra, hogy a gyermekeket a rendelkezésre álló minden jogi és politikai eszközzel védeni kell.

PestiSracok facebook image

Példaként említették, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal korábbi kormányfőjelöltje "ostobának", "uszítónak" és "teljesen fölöslegesnek" nevezte a gyermekvédelmi népszavazást, és az attól való távolmaradásra buzdított, továbbá "aberráltnak és kimondottan tahóságnak" tartotta, hogy az alaptörvénybe beleírták: az apa férfi, az anya nő. Kiemelték továbbá, hogy Donáth Anna Momentum-elnök korábban indokolatlannak, párttársai közül Cseh Katalin "agyzsibbasztó butaságnak" nevezte a gyermekek védelmét, míg Orosz Anna gyalázatnak mondta a népszavazást, és érvénytelen voks leadására buzdított.

– idézték a Mandineren Donáth Anna korábbi állásfoglalását. A cikkben azt írták, hogy az ellenzéki politikusok a gyermekvédelmi törvény elfogadása után – hatalomra kerülésük esetére – annak eltörlését helyezték kilátásba. Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának jelenlegi vezetője akkor úgy fogalmazott:

– írta az Alapjogokért Központ. Szerintük ezek a korábbi megnyilatkozások azért érdekesek most, mert az immár "a gyermekekért aggódók táborát erősítő" influenszer közszereplők azt igyekeznek elhitetni magukról, hogy pártpolitikától függetlenek. Az Alapjogokért Központ példákat hozott fel annak bizonyítására, hogy ez nincs így. Az influenszerek közül Pottyondy Edina exmomentumos politikus nemrégiben Donáth Anna politikai tanácsadója volt, Osváth Zsolt pedig több baloldali politikussal készített közös adást, miközben soha nem palástolta a gyermekvédelmi törvénnyel szembeni gyűlöletét.

Az említett influenszerek mellett annak idején Gulyás Mártonnak sem tetszett a gyermekvédelmi törvény és a népszavazás. Az Alapjogokért Központ szerint Baukó Attila "Azahriah" sem az az ember, aki "erkölcsi magaslatokról bírálhatna bárkit is a színpadon állva", hisz ő az, aki egy szolnoki palacsintafesztiválon gyors légyottba keveredett az egyik rajongójával egy mobil mellékhelyiség mögött.

Forrás: Mandiner; Fotó: Pottyondy Edina/Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.