azahriah
Gyógypedagógiai kísérlet Azahriah és Puzsér felfogóképességének javításához (Javítva, frissítve)
Puzsérnek és a budai hegyvidék lakossági csalogányának nem sikerült kihámozniuk, miről írtam hétfőn, erről pedig hosszú percekig voltak képesek értekezni az Önkényes Mérvadó című sulitévés műsorban. Akkor azzal a céllal láttam neki a fogalmazásnak, hogy egy kis fényt viszek a haladó nyilvánosságba, elmagyarázom, miért nem történt tragédia a szankciók megszavazásánál. Elbuktam. Második számú gyógypedagógiai kísérlet következik. (Frissítés a végén.)Na most mi lesz? Azahriah egy időre visszavonul
A zenészek általában 20-30 vagy akár 40 év munka után szoktak visszavonulni, de a mai zenész fiataloknak úgy tűnik pár év is elég ahhoz, hogy visszavonuljanak pihenni. Legalábbis most ezt tapasztaljuk, ugyanis az egyik új csillag az égen, aki még a kormánykritizálásban is éllovas lett, pihenésre, visszavonulásra, gondolkodásra szorul.Azahriah koncertje után Whisperton törölte magát - véletlen? (videó)
Azahriah triplázott a Puskásban, majd elmondta, mire költené a pénzét. De mennyi az annyi? Mennyi pénzről beszélünk? Ezalatt Whisperton bárminemű magyarázat nélkül törölte magát az Instagramról. Bizonyára komoly oka volt rá, és nem csak drámázott... bizonyára. Ha pedig ennyi izgalom nem lenne elég egy napra, a haladósajtó súlyos dollárkötegek fejében kinyomozta, hogy a Megafon fideszes. Ekkora leleplezés Magyarországon még nem történt. Bizonyára nehéz volt megállapítani, hogy a Jobb érzés nevű Facebook-oldal jobboldali értékrendet közvetít. Az ideológiai gőzhenger azonban itt nem áll meg. A Facebook letiltotta Köves Slomó és a Neokohn névre hallgató zsidó hírportál oldalát is, amiért... és itt pont van a mondat végén. Az érintettek erre nem kaptak választ, mi azonban megpróbáltuk megoldani ezt a rejtélyt (is). Nézzétek meg a teljes beszélgetést!Pressmann-nel és Rosttal bulizott Azahriah koncertjén Magyar Péter, az aktivistái közben aláírásokat gyűjtöttek a bejáratnál
Magyar Péter bandája több standdal is kitelepült Azahriah harmadik Puskás Arénában tartott koncertjére – írja a Telex, holott az énekes második koncertjén úgy nyilatkozott, szeretné tudatosan politikamentessé tenni a koncertjeit.Most akkor a gyerek élvezeti cikk, közjószág, bolygópusztító átok vagy védendő érték?
A címben szereplő kérdés tulajdonképpen a válasz arra, miért nem lesz képes az influenszereknek kiszervezett ellenzék bármi kézzel fogható sikert faragni a kegyelem-gate nyomán felhabzó, amúgy jogos társadalmi felháborodásból.A "gyermekvédő" tüntetők így akarták meglincselni stábunkat, miközben a Fidesz székházát támadták (PS-videó)
Pénteken kivonult a Rottenbiller utca, és megmutatta, hogyan lehet egy állítólagos pártpolitika-mentes tüntetésen néhány ember hibáját kivetíteni egy egész politikai közösségre. Az "Együtt a gyermekekért" mottóval meghirdetett tüntetés valóban békés volt (bár például Potyondi Edina igencsak uszító beszédet tartott), azonban a Hősök terén maradó tömeg egy része erőszakoskodni kezdett, a Fidesz Lendvay utcai székházát próbálta megrohamozni, ám a rendőrsorfalon fennakadtak. Így, miután felismerték a PestiSrácok.hu stábját, a düh az újságírók ellen irányult, a valóságos lincshangulatban lökdösődés közben operatőrünket kétszer hasba is rúgták. Részletek a videóban!Az Antifa is készül az "oldalfüggetlen, gyermekvédelmi" tüntetésre?
A politikusok kora lejárt, eljött a hősök ideje. A civil, független és az amerikai követséggel semmilyen bizonyított kapcsolatban nem álló tartalomgyártók egyszerre ébredtek rá, hogy ki kell állniuk a gyermekvédelem mellett, ami önmagában egy dicséretes dolog. Bár a megmozdulást oldalfüggetlennek hirdetik, mégis csupa kormánykritikus személy áll majd a színpadra. Ami sokkal aggasztóbb azonban, az az olvasónk által beküldött Reddit-bejegyzés, amit látszólag egy tapasztalt Antifa tett közzé. A módszerek és a taktika legalábbis erre utal. Mintha a posztoló számára nem a gyermekvédelemről szólna ez a megmozdulás. A szervezők vajon vállalják az Antifa-módszereket alkalmazó tüntetőkért? Az esetről a PestiSrácok.hu-n először Kertész Dávid kollégánk írt, aki felhívta az olvasók figyelmét annak a nemlétező hálózatnak a létezésére, ami a baloldal szerint ott sem volt.Szivárványhívők álköntösben – Rövid összefoglaló a baloldal politikai abúzusáról
Persze, miért is lepődnénk meg. A gyermekek politikai kihasználása mindig is az ő műfajuk volt, kezdve a "nagyon dühös diáklányoktól" a tanártüntetésekre kiszervezett kiskorúakig. Most is ugyanezt csinálják, nem törődve azokkal, akiket kihasználnak.Szekunder szégyen, hogy kik pózolnak civilként
Életmódblogger, celebfikázó, reakcióvideós, anyablogger, énekes, ugye? Hát persze. Inkább baloldali aktivista úgy pozicionálva, hogy elhidd. Ne vigyük persze túlzásba az összeesküvés-elméleteket, lehet, hogy nem mindannyian egyből a megtévesztés és politikai indoktrináció céljával indultak. Viszont naivak se legyünk, és lássuk meg azt a nyilvánvaló trendet, ahogy a balliberális propaganda – egyébként nagyon előrelátóan és ügyesen – beszervezi maga alá a civileket, és még azután is civilként adja el őket, amikor már réges-rég nem azok! Mit ad ég, megint ilyen „civilek” támadják tüntetéssel a kormányt.Ajánljuk még