Pesti Srácok

Török dróntámadásban meghalt egy keresztény milícia több tagja Szíriában

null

Törökország dróntámadást hajtott végre szerdán Szíria északkeleti részén, az akcióban életét vesztette egy helyi keresztény milícia legkevesebb három tagja - közölte a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű lázadószervezet egyik szóvivője.

Ezt a szíriai országrészt az Egyesült Államok támogatta SDF tartja ellenőrzése alatt. Sziamand Ali hozzátette: a török hadsereg a Szutoro nevű keresztény milícia három gépjárművét vette célba Málikíjja közelében, majd tüzet nyitottak egy negyedik, a sebesültek elszállítására érkező autóra is. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű aktivistahálózat úgy tudja, a Szutoro három tagja mellett egy civil is életét vesztette.

Az OSDH egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy idén már 65 ilyen légitámadás történt Szíria északkeleti részén, a támadásokban 18-an haltak meg, többségében kurd fegyveresek.

Jóllehet Ankara a szerdai akciót nem kommentálta, az Anadolu török hírügynökség kedden azt közölte, hogy a török titkosszolgálat megölt egy magas rangú kurd fegyverest az észak-szíriai Kamisliban. A jelentés szerint az Emíne Ahmed Szejid vagy Azadi Derik néven ismert nő 2011-ben részt vett olyan merényletek előkészítésében, amelyeket a török biztonsági erők ellen követtek el, valamint több olyan rakétatámadás előkészítésében, amelyeknek a célpontja törökországi terület volt.

PestiSracok facebook image

Ugyancsak szerdán a Szíria déli részén lévő Szvejdában a biztonsági erők tömegoszlatás céljából tüzet nyitottak kormányellenes tüntetők egy csoportjára, és ebben egy ember meghalt. Szvejdában tavaly augusztus óta rendszeresek a Bassár el-Aszad elnök vezette kormány elleni tüntetések, a tiltakozók zömében a város drúz népességéből kerülnek ki.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Jahja Nemah)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.