Pesti Srácok

Tovább folynak a harcok Gázában és az északi határnál

null

Palesztin beszámolók szerint Izrael a levegőből megtámadta a Sabura menekülttábort Rafahban, a Gázai övezet déli részén, az egyiptomi határ közelében. Szárazföldi egységek mindeddig nem hatoltak be az övezetnek erre a legdélibb településére, ahol mintegy másfél millió, otthonából elmenekülni kényszerült gázai tartózkodik.

Az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője közölte, hogy a ballisztikus rakéták elleni védelmet szolgáló Nyíl légvédelmi rendszer elfogott egy Eilat irányába indított lövedéket. A város felé tartó rakéta miatt csütörtök korán reggel a Vörös-tenger partján fekvő üdülővárosban több mint egy hónap után ismét légiriadó volt. Északon páncéltörő rakétát lőttek ki Libanonból a határ közelében fekvő izraeli Juvál falura. Egy házban tűz ütött ki, de személyi sérülés nem történt. Szintén páncéltörő rakétát indítottak Kirjat Smona felé, de ez lakatlan területen csapódott be. Ezeknek a határ menti településeknek a lakóit a háború kezdete, október eleje óta evakuálták.

Az IDF közölte, hogy szerda este harci repülőgépekkel a Hezbollah dél-libanoni célpontjait támadta, köztük egy megfigyelő állomást, valamint egy katonai állást Zabkin falu területén. Ciszjordániában a Jichár nevű telepesfaluból érkező izraeliek tucatjai köveket dobáltak a palesztin Aszira al-Kabalija faluban, és megpróbáltak házakat felgyújtani egy izraeli biztonsági tisztviselő jelentése szerint. A helyszínre érkező biztonságiak a palesztin faluból eltávolították, de nem tartóztatták le őket.

Az izraeli parlament, a kneszet szerda este megszavazta Benjámín Netanjáhú miniszterelnök deklarációját, amely elutasítja a palesztin állam "egyoldalú" elismerését. Az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti gázai háború közepette kiadott szimbolikus nyilatkozatot az ellenzék tagjai is támogatták, 120 képviselőből 99 szavazott mellette. Jaír Lapid, az ellenzék vezére is megszavazta, de figyelemelterelésnek nevezte, mert szerinte a palesztin állam egyoldalú elismerése nem valós fenyegetés. Az izraeli álláspont szerint a palesztinokkal születendő állandó érvényű megállapodást a felek közötti közvetlen tárgyalások útján kell megkötni, nem pedig nemzetközi diktátumok alapján.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.