Pesti Srácok

Új légvédelmi rendszereket mutatott be az iráni védelmi minisztérium

null

Két új, saját fejlesztésű légvédelmi rendszer hadrendbe állításáról számolt be szombaton az iráni védelmi minisztérium.

Mohammad Reza Astiani védelmi miniszter az IRNA iráni állami hírügynökség jelentése szerint jelentős "védelmi ipari vívmányként" jellemezte a két rendszert. Mint mondta, az Arman nevű ballisztikus rakétaelhárító taktikai eszköz kevesebb mint három perc alatt hozható üzemkész állapotba.

– tette hozzá. A másik, Azaraks nevű légvédelmi rendszer pedig – Astiani leírása szerint – a drónok és a kisebb légi járművek támadásaitól képes megvédeni a létfontosságú iráni létesítményeket. A rendszert korszerű háromdimenziós radarrendszerrel, optikai keresőrendszerrel és csúcstechnológiás keresőkkel is felszerelték, így a lehető legrövidebb idő alatt képes megsemmisíteni a célpontokat. Elmondta továbbá, hogy a rendszer különböző járművekre is telepíthető, valamint éjjel-nappal bevethető. Az IRNA jelentése szerint az Arman rendszert iráni fejlesztésű Szajad–3 rakétákkal szerelték fel és két változatban fejlesztették ki, míg a légvédelmi Azaraks rendszer a jelentések szerint radart és elektro-optikai rendszert használ a célpontok felderítésére, rakétáit pedig hőkeresővel is felszerelték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI