Pesti Srácok

A brit kormány a századik olyan szállodát adja vissza, amelyben illegálisan érkező menedékkérőket helyezett el

null

A brit kormány hamarosan visszaadja az üzemeltetőknek a századik olyan szállodát, amelyet illegálisan érkező menedékkérők elhelyezésére vett bérbe. A londoni belügyminisztérium szerdai tájékoztatása szerint a visszaadott szállodák száma várhatóan jövő pénteken éri el a százat.

A tárca szerint ezt az tette lehetővé, hogy a tavaly szeptemberi 56 ezerről több mint 20 ezerrel, 36 százalékkal csökkent az illegálisan Nagy-Britanniába érkezett és bérelt kereskedelmi szálláshelyeken elhelyezett menedékkérők száma. A minisztérium hangsúlyozta: a szállodai elhelyezést – amelynek költsége jelenleg naponta 8,2 millió font (3,8 milliárd forint) – a kormány mindig is csupán átmeneti megoldásnak tekintette. A tárca megfogalmazása szerint más, nagyobb befogadóképességű elhelyezési helyszínek, köztük egykori katonai létesítmények és erre a célra berendezett állóhajók igénybevételével csökkenthető az egyébként is túlterhelt magánszektorbeli szálláshelypiacra nehezedő nyomás.

A brit kormány tavaly októberben jelentette be, hogy elkezdi az illegálisan érkező menedékkérők elhelyezésére kibérelt szállodák visszaadását az üzemeltetőknek, mivel jelentősen csökkent a külföldről törvényellenesen Nagy-Britanniába bejutni próbálók száma. A londoni belügyminisztérium éves statisztikája szerint 2023-ban 36 704-en lépték át illegálisan a brit határt menedékjogi kérvény benyújtásának szándékával, 33 százalékkal kevesebben, mint 2022-ben. A konzervatív párti brit kormány tervei szerint a Nagy-Britanniába illegálisan érkező menedékkérőket a közép-afrikai Ruandába telepítenék át – erről kétoldalú megállapodás is született a két ország között –, a terv végrehajtása azonban emberi jogi kifogások alapján meghozott tiltó bírósági végzések és parlamenti viták miatt egyelőre nem kezdődött el.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Etienne Laurent

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.