Pesti Srácok

A Fradi vezérszurkolója rendre teremtette Tordai Bencét beszólása után

null

Meggondolatlan volt Tordai Bence a Párbeszéd politikusa, amikor a parlamentben a Fradi szurkolókba állt bele. A politikus szerint ugyanis életfogytiglani börtönbüntetést kellene adni a fociultráknak. A Fradi vezérszurkolója, Hamberger Ádám nem hagyta szó nélkül az ügyet, szerinte tűrhetetlen, hogy megélhetési politikusok tisztességes magyar embereket megbélyegeznek és börtönnel fenyegetnek. Leszögezte továbbá, hogy a szurkolók nem bűnözők!

Várható volt, hogy Tordai Bence múlt heti botrányos parlamenti felszólalása, amiben életfogytig tartó börtönbüntetést javasolt minden egyes fociultrának, nem marad válasz nélkül a lelátókon sem. A Ferencváros szurkolótábora vasárnap a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzés elején transzparensen üzent a Párbeszéd képviselőjének, amit – pestiesen szólva – nem tesz ki az ablakba Tordai. A B-közép egyértelművé tette, mit gondol a politikusról, és tömören azt is elmagyarázta neki, hogy mi a különbség a futball iránti szenvedély, illetve az agresszió között.

– idézte fel a történteket a Magyar Nemzet megkeresésére Hamberger Ádám, a Fradi vezérszurkolója. Elmondta, hogy nem érti, honnan veszi a bátorságot Tordai, hogy ilyen kérdéskörben megnyilatkozzon, ráadásul vérlázító stílusban és mérhetetlen ostobaságot mutatva.

PestiSracok facebook image

– utalt arra, hogy Tordai a kormánypártok felé üzenve „a maguk fociultrái” kifejezést használta a parlamentben. A Fradi-tábor vezetője hangsúlyozta, hogy az ultrák éppen a szabadság harcos képviselői, akik kizárólag kétféle elkötelezettséget ismernek, de azt életük végéig: a klubhoz és a hazájukhoz való hűséget.

Gondolkodjon mielőtt kinyitja a száját

Hamberger Ádám szerint a politikus ezzel a felszólalásával megsértett több millió magyar futballszerető embert, ezért jobban át kellene gondolnia, hogy miket beszél, mielőtt feláll a parlamentben.

– üzent a Fradi-tábor vezetője.

– hangsúlyozta Hamberger Ádám.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.