Pesti Srácok

Azbej Tristan: háborúk indítása helyett békére és a stabilitásra kell törekedni

null

Háborúk és konfliktusok indítása, valamint fokozása helyett békére és a stabilitásra kell törekedni – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Brüsszelben, az Európai Humanitárius Fórumon, hétfőn. Azbej Tristan az Európai Bizottság által szervezett fórumon elmondott előadásában hangsúlyozta: a magyar humanitárius szerepvállalás háborúk, konfliktusok, illetve terror által sújtott övezetekbe viszi a támogatást, illetve olyan nehéz helyzetben levő csoportokat segít, amelyeknek erre van szükségük ahhoz, hogy stabil közösségként meg tudjanak maradni a szülőföldjükön.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. Elmondta, hogy a fórumon hangsúlyosan esik szó a gázai konfliktus humanitárius hatásairól, amellyel kapcsolatban Azbej Tristan kijelentette: Magyarország elítéli a Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael ellen elkövetett terrorcselekményét, elismeri Izrael jogát az önvédelemhez, és a túszok azonnali szabadon bocsátását követeli. Ugyanakkor – mint kiemelte – Magyarország nem hagyja magára a palesztin területeken élő civil lakosságot, akik elszenvedik a Hamász terrortámadásai és az azt követő háború humanitárius következményeit.

– tájékoztatott. A részleteket tekintve egyebek mellett elmondta, hogy a gázai menekülteket befogadó Egyiptomot orvosi eszközökkel és gyógyszerek beszerzésére szolgáló pénzügyi adománnyal segíti Magyarország, továbbá a jeruzsálemi latin patriarchátuson, azaz a latin rítusú katolikus egyház jeruzsálemi székhelyű főegyházmegyéjén keresztül 400 ezer dollárnyi humanitárius segítséget juttatt a palesztin területekre, nemcsak a keresztény, hanem a muzulmán emberek számára is. Közölte továbbá, hogy Magyarország nem feledkezik meg a nagy figyelmet kiváltó konfliktusok mellett azon humanitárius válsághelyzetekről sem, amelyekre a világ nem fordít kellő figyelmet.

– tájékoztatott.

– emelte ki. Azbej Tristan végezetül közölte, hogy Magyarország számára meghatározóan fontos a gyermekek és a családok megsegítése. Ezért a magyar külföldi segítségnyújtás terén a nehéz sorsú, fejlődő országokban élő kiszolgáltatott, a konfliktusövezetekben támadásoknak és atrocitásoknak kitett nők és gyerekek számára nyújt segítséget.

– tette hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.