Pesti Srácok

Bóka János: a magyar uniós elnökség célja a versenyképesség megerősítése

null

Magyarország európai uniós elnökségének központi prioritása az unió globális versenyképességének megerősítése lesz – jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerda este, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület által rendezett budapesti konferencia záróelőadásában.

Bóka János úgy fogalmazott: Magyarország szeretné azt is megmutatni, hogy az Európai Unió intézményeinek mivel és hogyan kellene foglalkozniuk. Azt mondta, az intolerancia helyett a párbeszéd és a tolerancia kultúráját kell megteremteni; olyan együttműködési formákat kell kialakítani, amelyek valódi hozzáadott értékkel rendelkeznek, a tagállamokat együtt erősebbé teszik, és nem a tagállami képességek leépítését, hanem megerősítését célozzák. A miniszter közölte: Magyarországnak az EU-elnökségi terveit "komoly ellenszélben" kell megvalósítania.

– jegyezte meg. Bóka János előadásában kifejtette: a globális versenyképesség erősítése kapcsán Magyarország foglalkozni kíván az európai belső piac diszfunkcióinak kezelésével, valamint iparpolitikai kérdésekkel.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Megjegyezte, hogy a demográfiai kérdéseket is górcső alá kell venni, hiszen azok is hatással vannak a versenyképességre.

– hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette, hogy Magyarország álláspontja ebben a kérdésben világos. Bóka János kitért arra is, hogy a versenyképesség javításához a kohéziós politika is hozzájárul, hiszen a régiók felzárkóztatása a teljes unió versenyképességére hatással van. Elmondta, hogy a magyar elnökség idején zajlik a kohéziós politika félidős felülvizsgálata, amely kulcsfontosságú a következő hétéves költségvetési ciklus kohéziós politikájának meghatározásában.

– emelte ki. Hozzátette, hogy szeretnék, ha "bizonyos innovatív megoldások" is napirendre kerülnének. Példaként említette annak megoldását, hogyan lehet a menedékkérelmeket az EU határain kívül létrehozott intézményekben elbírálni.

– ismertette a miniszter. Bóka János arra is felhívta a figyelmet, hogy a migrációval összefüggésben a tagállamokban megjelent egy újfajta antiszemitizmus is.

– mondta, megjegyezve: ez már "indokolatlanul hosszú ideje várat magára". Az EU-bővítés kapcsán hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elkötelezett a nyugat-balkáni országok csatlakozása mellett.

– emelte ki. Hozzátette: a magyar elnökség szeretne közreműködni egy EU–Nyugat-Balkán találkozó létrehozásában is, a nemzeti kisebbségek értékeit pedig a kulturális örökségvédelem témakörében csempészné napirendre.

A júniusi európai parlamenti választások kapcsán, az EU intézményrendszerének elmúlt öt évét értékelve közölte: az Európai Unióról mint intézményről kiderült, hogy az valójában nem értéksemleges, hanem masszívan promotál, és agresszívan képvisel egy olyan politikai identitást, amely nem a tagállamok sajátja. Bóka János azt mondta, hogy az uniós intézményrendszer a zsidó–keresztény kulturális gyökereket tagadja és negligálja, miközben zajlik a tagállami hatáskörök fokozatos lebontása.

– emelte ki. Az értékelésében kitért arra is: nem valósult meg az az uniós célkitűzés, hogy megállítsák az uniós gazdaság hanyatlását, sőt, még csak lassítani sem tudták annak ütemét.

– tette hozzá.

– hangsúlyozta a miniszter, példaként említve az orosz–ukrán háborút, valamint a közel-keleti eseményeket. Hozzátette: nem világosak az EU szándékai az élelmiszer-ellátás és a közös agrárpolitika terén.

– figyelmeztetett a miniszter.

Forrás: MTI