Pesti Srácok

Charles Michel: az EU-nak növelnie kell védelmi felkészültségét

null

Növelnünk kell védelmi felkészültségünket és háborús alapra kell helyeznünk a gazdaságokat, hogy megfeleljünk a fenyegetések jelentette kihívásoknak – jelentette ki Charles Michel, az uniós tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben, csütörtök este.

Charles Michel a kétnapos uniós csúcstalálkozó első munkanapját követően tartott sajtótájékoztatón kijelentette: az Európai Unió céljai között szerepel Ukrajna folytatódó és azonnali támogatása mindaddig, ameddig arra szükség van. A célok között említette a védelmi kiadások összehangolását és felgyorsítását, valamint azt, hogy könnyebb hozzáférést teremtenének a köz- és magánfinanszírozáshoz a védelmi szektor számára.

– fogalmazott. Az Európai Tanács elnöke elmondta: a tagállami vezetők felülvizsgálták és a megbeszélések folytatásáról határoztak az európai bankokban tárolt, majd az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz vagyon profitjának felhasználásának lehetőségeiről Ukrajna számára.

PestiSracok facebook image

Kijelentette: a vezetők "eltökéltek a gyors cselekvés mellett" annak érdekében, hogy ezeket a pénzeket Ukrajna támogatására fordítsák, beleértve a katonai támogatást is. Michel közölte, hogy a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával még június vége előtt megkezdődhetnek, az Európai Unió Tanácsának soros belga elnökségének ideje alatt. Elmondta: a tagállamok vezetői határozott és egységes nyilatkozatot tettek az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatban, amelyben az Európai Tanács tagjai az azonnali humanitárius tűzszünetre szólítottak fel, a fenntartható fegyvernyugvás reményében. A mind a 27 tagállami vezető által jóváhagyott szöveg "valamennyi túsz feltétel nélküli szabadon bocsátására és humanitárius segítségnyújtás biztosítása" szólít fel – közölte, majd hozzátette: "az Európai Tanácsot mély aggodalommal tölti el a gázai humanitárius helyzet és annak a polgári lakosságra, különösen a gyermekekre gyakorolt hatása, valamint az éhínség közvetlen veszélye, amelyet a segélyek elégtelen gázai bejutása okoz".

– húzta alá. Végezetül hangsúlyozta: mindent meg kell tenni a helyzet elmérgesedésének elkerülése érdekében, és felszólította az izraeli kormányt, hogy tartózkodjon a katonai művelet megindításától Rafahban.

A bizottság emelni akarja az orosz és a fehérorosz gabonára kivetett vámokat

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta, a tagállamok készek jóváhagyni, hogy a befagyasztott orosz pénzezközök nyereségét Ukrajna céljaira fordítsák. Kijelentette: az európai bankokban tárolt orosz vagyon mintegy hárommilliárd eurót kitevő idei nyeresége finanszírozni fogja a katonai felszerelések beszerzését Ukrajna számára. Közölte: az Európai Bizottság az orosz és a fehérorosz gabonára kivetett vámok emelését javasolja, hogy megvédje az európai gazdákat, és "megbüntesse Moszkvát" az Ukrajna ellen indított háború miatt.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a bizottság brüsszeli székházában 2024. március 20-án. Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

– húzta alá. A bizottsági elnök elmondta azt is, hogy az Európai Uniónak javítania kell védelmi felkészültségét és fel kell számolnia a védelmi ipar töredezettségét.

– idézte az elfogadott zárónyilatkozat szövegét Ursula von der Leyen.

– húzta alá. Az izraeli–palesztin konfliktussal kapcsolatban azt mondta, a gázai lakosságot éhínség fenyegeti.

– tette hozzá beszédében az Európai Bizottság elnöke.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys