Pesti Srácok

Deutsch Tamás: leleplezhetők a "hazaáruló, baloldali politikai manőverek"

Deutsch Tamás: leleplezhetők a "hazaáruló, baloldali politikai manőverek"

Le lehet leplezni "a magyar szuverenitás ellen támadást intéző magyar politikai erőket, és az erkölcsi, politikai értelemben hazaáruló magyar politikai manővereket" - jelentette ki a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Deutsch Tamás annak kapcsán fogalmazott így, hogy az Országgyűlés európai ügyek bizottsága szerdán úgy döntött, vizsgálatot indít annak kiderítésére: a baloldal milyen politikai akciókat hajt végre Brüsszelben a magyar érdekkel szemben. Az EP-képviselő kijelentette: a bizottsági vizsgálat célja, hogy kimondja: eddig, és ne tovább! Úgy fogalmazott: nem lehet politikai következmények nélkül tovább folytatni a Magyarország elleni baloldali politikai manővereket, amelyekről azt mondta, azokkal a baloldali képviselők a saját polgáraiknak ártanak.

Kiemelte: az illetékes szakbizottság körüljárja, hogy hogyan működik a rendszer, "milyen hálózatok működnek", amelyeknek részese a magyar "dollárbaloldal". Hozzátette, azt is megvizsgálják, hogy "az önös politikai hatalmi érdekből megfogalmazott gyalázatos hazugságok végül hogyan válnak Magyarországgal szembeni brüsszeli döntésekké"

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta a politikus. Azt mondta, a képviselőknek "kutya kötelességük" a nemzeti érdekek képviselete és a hazugságra épülő politikai támadások elhárítása.

Illés Boglárka (Fidesz), az európai ügyek bizottságának alelnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: az ülésen egyértelművé vált, hogy nem félreértésről van szó, tudatos munkát folytatnak a balliberális politikusok az Európai Parlamentben.

- fogalmazott, megjegyezve, hogy a választópolgárok bizalmából nyertek mandátumot, de nem képviselik az érdekeiket, sőt szembe mennek a magyar érdekekkel.

Emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány Ferenc (DK) korábban úgy fogalmazott, hazafias kötelessége a hazája ellen dolgozni. A kormánypárti képviselő elmondta, hogy az európai ügyek bizottsága rendkívüli bizottsági üléseken tárgyalja majd az ügyet. A vizsgálat végén jelentést készítenek az Országgyűlésnek, amelyet a plenáris ülésen megvitatnak, mert ahogy fogalmazott, a választópolgárok is választ várnak a kérdésekre.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.