Pesti Srácok

Egyre nagyobb bajban van Hunter Biden, az apját is behívná tanúskodni a felügyeleti bizottság elnöke

Egyre nagyobb bajban van Hunter Biden, az apját is behívná tanúskodni a felügyeleti bizottság elnöke

Hazugsággal vádolta Hunter Bident korábbi üzlettársa a képviselőház éles vitával kísért meghallgatásán, amit Joe Biden elnök hivatali eltávolítási eljárásának vizsgálata keretében tartottak Washingtonban.

A kongresszus alsóházának bizottsági meghallgatásán Tony Bobulinski, Hunter Biden egykori üzlettársa azt állította, hogy az elnök fia, Hunter Biden hamisan tanúskodott, és "végig hazudott" a képviselőház korábbi meghallgatásán. Az elnök fiának volt üzleti partnere szerint Hunter Biden többek között valótlanságot mondott pénzügyeivel kapcsolatban, valamint arról is, hogy apja a politikai pozícióját felhasználta-e egy kínai üzlettársra való nyomásgyakorlásban. A vizsgált időszak jó részében Joe Biden az Egyesült Államok alelnöke volt. Tony Bobulinski a meghallgatáson egy demokrata képviselő kérdésére válaszolva kijelentette: látta és érintettje volt annak, hogy Joe Biden súlyos bűncselekményeket és szabálysértéseket követett el.

Jared Moskowitz demokrata képviselő ezt követően a képviselőházi bizottság republikánus vezetőihez fordult, hogy, "amennyiben tényleg elegendő bizonyíték van a birtokukban súlyos bűncselekményekre, akkor rendeljenek el szavazást Biden elnök hivatali eltávolításáról", az úgynevezett impeachmentről.

Egy másik demokrata képviselő, Greg Casar a vitában kijelentette, hogy ugyan "már mindenkit meghallgattak, akivel Hunter Biden egykor kezet fogott", Joe Biden érintettségére nem derült fény. A demokrata politikus azt vetette fel, hogy Donald Trump vejének, Jared Kushnernek 2 milliárd dolláros szaúdi üzletét is vizsgálják. Egy republikánus képviselő kérdésére, miszerint hazugság volt-e Joe Biden részéről, amikor azt állította, hogy soha nem találkozott fia üzleti partnereivel és családja pénzekhez sem jutott kínai üzleti érdekeltségektől, Tony Bobulinski igennel válaszolt.

PestiSracok facebook image

A nyolc órán keresztül tartó képviselőházi meghallgatást követően James Comer, az alsóházi felügyeleti bizottságának elnöke bejelentette, hogy Joe Biden elnököt is meg fogja hívni vallomástételre a vizsgálat keretében. A republikánus politikus szerint arra a kérdésre vár választ az elnöktől, hogy "segítségével családja miért kapott több tízmillió dollárt külföldi vállalatoktól". A Fehér Ház szóvivője, Ian Sams a képviselőházi meghallgatást követően azt mondta, hogy az ülés "szégyen volt a képviselőházi republikánusokra nézve, és teljes időpazarlás". Hozzátette, hogy az amerikaiak valós ügyek megoldását várják.

A Joe Biden ellen indult impeachmentvizsgálat keretében a képviselőházi bizottság szerdai ülésére meghívást kapott Hunter Biden is, hogy a nyilvános eseményen maga is vallomást tegyen, amivel nem élt. Joe Biden fia februárban már megjelent a testület ülésén, amikor zárt ajtók mögött válaszolt a kérdésekre azzal kapcsolatban, hogy édesapja tudott-e, és részt vett-e üzleti ügyeiben. Joe Biden elnök korábban több alkalommal határozottan, a nyilvánosság előtt állította, hogy soha semmilyen tudomása nem volt fia üzleti ügyeiről, és azokban nem volt érintettsége sem.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?